Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
I. Rész. Fordítás
Azon elméletek, amelyek az államnak több hatalmat tulajdonítanak. J5 kívül ? Mindenhol és mindenha a leglealacsonyítóbb szolgaság gyászos képét. Az emberiség legnagyobb része, még az oly nagy műveltségű görögöknél és rómaiaknál is, a legnemtelenebb rabszolgaság járma alatt nyög. Még az úgynevezett szabadpolgároknál is, az asszony csak rabszolgálója férjének; a gyermeknek szülőjével, az alattvalónak fölebbvalójával szemben semmi joga sincs. A társadalmi osztályok kasztokra oszolva teljes megvetéssel zárkóznak el egymástól s az egész társadalom felett egy korlátlan deszpota uralkodik, aki — legyen az aztán akár általános népgyűlés, akár tanács, akár egyes személy — cselekedeteiben csak egy szabályt ismer : az önkényét, és csak egy korlátot: a nyers hatalmat, aki előtt alattvalóinak élete kevesebbet ér az őszi széltől hányt-vetett hervadó falevélnél. A legegyoldalúbb doktrinarizmusnak és a jelenlegi, megromlott emberi természet tökéletes félreismerésének volt az biztos jele, hogy a manchesteri tanok oly időben s oly emberek között találtak visszhangra, akik a vallással szemben közönbös vagy épen ellenséges álláspontot foglaltak el s kiknek látniok kellett, mily eredménynyel terjed még a legtávolabbi rétegekben is a népek vallási és erkölcsi romlása. A tényeknek kellett végül e században ez elméletet az abszurdumig levezetniük. II. FEJEZET. Azon elméletek, amelyek az államnak kelleténél több hatalmat tulajdonítanak. A törekvésnek, mely az egyént minden bilincstől meg akarja szabadítani, köszönhetjük a létért való általános küzdést és a szocziális kérdést. Ma már alig van valaki, aki komolyan nem aggódnék a társadalom fennállásán. Nem csoda tehát, ha az előbbi, szabadelvű iránynyal szemben most immár hatalmas visszahatás kezd érvényesülni. De ezen ellentétes áramlat — mint az már rendesen történni szokott — majdem a másik végletig sodort bennünket. Míg azelőtt az egyéni szabadság volt az általános jelszó : addig manap az érdekközösség a jelszó. Míg azelőtt az államhatalmat még