Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Bosnyák Márk. 373 sával kitünően szolgálta hazáját és királyát. Rettegett réme volt a kereszténység legádázabb ellenségének, a töröknek s mint I. Ferdinánd király rendületlen híve vitézül küzdött Zápolyay János ellen is. így midőn 1529-ben a világhódító török már Bécs tor­nyaira akarta félholdját tűzni midőn hazánk fővárosát, Budát ostromolta, s más —- török és Zápolyay ellen vívott — har- czokban, 1537-ben az eszéki csatában számos sebtől vérezve, a vitézségnek nem mindennapi példáját adta. Midőn pedig 1541-ben Székesfejérvárnál Zápolyay ellen küzdött, ennek hive, enyingi Török Bálint foglyul ejtette s a Zápolyajr-párti törökök Konstantinápolyba hurczolták. Innen azonban szeren­csésen kiszabadult s 1544-ik évi augusztus 27-én I. Ferdinánd király őt és fiát Andrást, testvéreit s vérutódait régi nemes­ségükben megerősítette s nekik e czimert adományozta : A paizsot széliében két részre (mezőre) osztja egy természe­tes _szinű folyó. Az alsó piros mezőben három különböző magasságú szikla emelkedik ki, a felső kék mezőben pedig fél testével természetes színű, két farkú bősz, ordító orosz­lán, piros nyelvét kiöltve emelkedik ki, s bal lábával a török félholdat tapodja, jobbjában pedig három zöld pálmaágat tart feje fölött, melyre azok árnyékot vetnek. A pálmaágak, fölött, kissé balra, a paizs bal szögletében az arany .esthajnali csil­lag ragyog. A paizsot rostélyos sisak fedi, melyen arany korona díszeleg. A. koronából ugyanolyan oroszlán emelkedik ki.1) Bosnyák Márk 1559-ben szentgyörgyi várnagynak em- littetik Pozsonymegyében.2) Felesége volt , Földes Magdolna, Földes János leánya, kinek ősi birtokai Pozsonymegyében Körtvélyes, Malomfölde és Magyarbél. Ezen az utón jutottak a körtvélyesi és ma­gyarbéli jószágok a Bosnyákokra, és vette fel radnyáki Bosnyák Márk a „ magyarbéliu előnevet, melyet a Bosnyák- család azóta állandóan használt.8) *) *) Károlyi Oklevéltár. III. k. 235. 1. Turul 1885. évf. 34. 40. 11. E czimert használja Bosnyák Tamás is 1617. márc. 6-án kelt levelének pecsétjén. Bosnyák Levéltár. Fasc. 31. nro 33. “) Bosnyák Levéllár Miscellan, nro 75. “) Géresi K. Károlyi Oklevélt. III. k. előszava.

Next

/
Thumbnails
Contents