Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Joel.

319

4. A fogság utáni időkre következtet továbbá a 3. héberben 4. fejezet egyes részeiből, hol a foglyoknak visszatéréséről van szó (3, 1.) s a nemzetek bűn- hődéséről, kik Izraelt elszéleszték minden népek közé s földjeit eloszták maguk között. — Hanem mégis csak furcsa, hogy a kaldeusok által okozott bajokat emlegetve, az ellenségek között Joel még sem őket, hanem Egyiptomot, a filiszteusokat, edomitákat, Tirust és Szidont említi. Világos tehát, hogy nem a babyloni fogság okozta nyomorúságok voltak szeme előtt, hanem a melyeket más népek hoztak volt Izraelre. Ez argumentum sem áll meg és nem képes gyöngíteni épen semmit azokon, melyekkel a jövendölés régiségét vitattuk.

5. Egészen a későbbi kornak vallási felfogása nyilatkozik meg a jövendölésben, mert nagyon sokat ad a szertartásos külsőségekre, milyenek a böjt, sírás, a mellnek verése, a harsonaszó és más ilyenek. Az ellenségekkel, a goimokkal szemben Joel tökéletesen a késő partikularizmus elveit alkalmazza: aki zsidó, az mind jó és üdvözöl, a nem zsidó pedig mind ki van zárva az üdvösségből. — Ezekre a következőket jegyezük meg : a böjt, sirás, a ruha megszaggatása, a mellnek verése a belső töredelem- nek kifejezésére a zsidók között minden időben divatozott, ép úgy, mint a daróczba öltözés, hamuhintés a fejre. Dávid is ily cselekedetekben nyilvánítá lelkének bánatát bűnei fölött, A harsonák használatát meg Mózes rendelte el. — Azzal is baja van még Merxnek, hogy Joel oly pontosan leírja még a helyet is : Inter vestibulum et altare, a tornácz és az oltár között sírjanak a papok. Pedig ebben semmi különös nincs, hisz’ a salamoni (s később a zorobábeli) templomban két tornácz volt : a nép tornácza s a papoké. Ez utóbbi a szentély, vagyis az oltár s a néptornácz között volt s ez volt rendes helyök az isteni szolgálatban çl nem foglalt papoknak.

Merx másik állítása pedig teljesen alaptalan. Hisz