Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
280 Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. irva, a közönség minden osztálya keresztül futja azokat ; úgy az értelmes, mint az értelmetlen, akivel pedig közölni sem kellene azokat. Nem érti meg, ki helyett beszél, vagy nem beszél az Írott szó. Es igy saját hibáján kívül elferdíti és elrontja a szavak értelmét ; (az Írás) nem segíthet önmagán, nem védheti magát s mindig atyai segítségre szorul.“1) Ha az irás ily kevéssé megbízható eszköz természetes igazságok közlésére is, mennyivel megbízhatatlanabb akkor oly természetfölötti tanok közlésére, melyeknek megismerése és teljes megértése kivül esik az emberi ész szűk korlátain. Ha már az emberi bölcseséget is oly könnyen félremagyarázhatja, meghamisíthatja az ember, ha csupán Írásra támaszkodik, mennyivel tágasabb tér nyílik akkor az isteni bölcse- ség igéinek félreértésére, elferdítésére, ha semmi támaszunk nincs, csak a rövid, hézagos és sok helyütt homályos szentirás ! Lehet-e tehát a szentirás erős, rendíthetetlen hitalap ? Semmi esetre sem ! Ha tehát a protestánsok kereken tagadják a dogmatikus hagyomány létezését, eo ipso megbízhatatlanná teszik a szentirás helyes értelmezését, vagyis, mindenkinek kénye-kedvére bízzák, hogy azt olvassa ki a szent szövegből, amit jónak lát, ami szintén annyi, mint hitetlenséget provokálni. Akár elfogadják a szentirás ihletettségét, akár nem, a dolog egyre megy. A két eset között csak az a különbség, hogy egyik esetben van bibliájuk, de olyan, amelynek nagy része homályos, érthetetlen, a másikban pedig még az sincs ; az ember mindkét esetben magára marad. Nincs mire építenie, hacsak saját eszét nem tekinti elég szilárd alapnak arra, hogy természetfölötti élete, melynek kezdete a hit, rajta emelkedhes- sék. A rationalismus, materialismus, pantheismus, szóval az újkori pogányok egész tábora a protestantizmus gyermekei s az anyának a protestantizmusnak, még annyi joga sincs, hogy gyermekeinek azt mondhatná : rosszul cselekesztek ! Ezek ugyanis teljes következetességgel járnak el, midőn a főelvből levonják a szükségszerűen folyó következményeket : ha nincs hagyomány, nincs szentirás, nem ismerjük Isten akaratát s igy saját eszünkre hagyatva, csak azt hiszszük, amit eszünk L) Plátó : Phaed. p. 274 ; Hettinger i. m. és h.
