Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
Kik nem akarják elismerni a dogmatikus hagyományt. 257 jük, hogy ki-ki saját szája íze szerint értelmezze a szent szöveget, mert jól tudjuk, hogy a tudatlanság és szenvedélyek igen könnyen erőszakoskodnak a holt betűn ! És ez az eljárás mindenesetre jobban illik a szentirás fölségességéhez, mint a protestánsoké ! De talán csak a protestantizmus keletkezése után kezdte becsülni az egyház a szentirást? Nem! Már az első századokban azon tiszteletben részelüt, amelyben ma részesül ! Töméntelen pénzt, óriási fáradságot áldoztak, hogy a szentirás külsőleg is megfelelő fényben jelenjék meg.1) Sűrűn használták a pápák, zsinatok, szentayák s az egész egyház ! Alaptalan tehát az a dicsekvés, hogy a „bibliá“-t a protestantizmus tette szentirássá ! Kik nem akarják elismerni a dogmatikus hagyományt hitforrásnak, ellenmondanak önmaguknak. A „sola biblia“ elve, mely egyedüli, kizárólagos hitforrásul a szentirást állítja fel, s minden élő szóbeli hagyományt merő koholmánynak gúnyol, szembeszökő ellenmondásokba keverte követőit. A protestánsok, — mert hiszen ez az elv teljesen az övék, — a következetlenségek útvesztőjébe jutottak s nincs, nem lehet Ariadne-fonal, melynek segítségével kiszabaduljanak ! Mást tanítanak elméletben, mást követnek gyakorlati életben. Elfogadnak oly igazságokat, melyekről a szentirás mélyen hallgat s elvetnek olyanokat, melyek érthetően, világosan benne vannak. Ha erről az oldalról támadják őket, védekezniük sem lehet, mert akkor még jobban belebonyolódnak. Belátták és belátják ezt ők maguk is, de azért nem dobják el tarthatatlan hitczikkelyöket. Strauss2) a „sola biblia“ elvét a protestáns rendszer Achilles-sarkának mondja és valóban igaza van : nem mintha más oldalról nem lehetne kimutatni a protestantizmus képtelenségét, tarthatatlanságát, hanem mert ez az a teljesen ‘) V. ö. Márkfy: Introductio in Nov. Test, pars gén. pag. 97. T Hettinger: A kereszténység védelme; IV. köt. 381. 1. Munkálatok. — A dogmatikus hagyomány. 17