Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

Jegyzői jelentés.

60 év előtt megalapított Egyházirodalmi Iskolánk nem csekély lelkesedéssel alakúit meg ez év elején is, hogy a lánglelkű alapítók nyomdokain haladva, ifjú szivünk egész lelkesedésével segítsük diadalra azt a zászlót, melyre Isten legszentebb és szeretett magyar hazánk legdrágább neve van fölírva. Diadalra akarjuk juttatni azt a zászlót, melyet a modern korszellem, mely Istent megveti, a hazát ajkaival szereti, de szive idegenért lángol, szentségtörűen sárba tiport. Eszközeink vajmi csekélyek : kitartó, szorgalmas tanúlmányozás és becsületes munkálkodás. Első pillanatra látszik az aránytalanság a czél, az eszközök és személyek közt, de ez nem csüggeszt bennünket. Hiszen nem azt az archimedesi pontot akarjuk mi' fölfedezni, melylyel a világot helyéből kimozdíthatjuk, mi csak azt akarjuk elérni, amit minden józan gondolkodású, a korszelleme által el nem ragadott embernek akarnia kell : visszavezetni e nemzetet a sz. István és sz. László magyarjaihoz, midőn a magyar nagy volt, mint nemzet, mert hű volt vallásához ; Egyházirodalmi Iskolánkban pedig meg akarjuk szerezni az eszközöket, melyek e czél elérésére legalkalmasabbak. Korunkban ez eszközök legfőbbje az irodalom. Iskolánk közvetlen czélja tehát: a tagoknak módot nyújtani arra, hogy magukat a toll-forgatás mesterségébe némileg begyakorolják.

E czélhoz képest iskolánk tagjai igyekeztek tanulmányaikat földolgozni s — ha szabad így szóllanom — irodalmi körünk közös kincsévé tenni. Munkálkodásunk irányát pályánk