Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

anélkül, hogy rosszat sejtett volna, olvasni kezdé a levelet. Alig fut át néhány soron, kihull kezéből az Írás, szívéhez kap s remegve közeledik férjéhez.

— Az Istenért kedvesem, szól tördelt hangon, meg ne tedd ! Mit akarsz ? Egyetlen gyermekünktől fosztanál meg ? Oh ez több a kegyetlenségnél ! Könyörülj, könyörülj . . .

Annikó átölelte férjét, de ez gyöngéden lerázta magáról.

—• Hisz’ ezen örülnie kellene asszonyom. Vagy mi rossz van benne ? Igaz, nem lesz bigott pápista, de én is ezt akarom ; igaz, soká nem látjuk Aladárt, ám a czélért áldozni kell. S a 10.000 márka aranyban ! Ennyit biztosít rokonom, ha azonnal átveheti a gyermeket! Ön ezt nem is olvasta.

— Óh távozz ! Hát van szíved ? Hitvány aranyért véredet adni?

— Ne beszéljen igy asszonyom ; Aladár ha tanulmányait végzi, ismét a miénk lesz ; ő visszajön.

— Igen ! visszajön . . . Oh, de akkor porladok . . . Nem, az nem lehet ; ugy-e nem szakítasz el tőle ?

— Pedig ennek igy kell lennie.

— Úgy kell ? Hát nincs hazai tanintézet ? Miért nem adod az n-—i kollégiumba? Négy-öt éves fiút akarsz külföldre hur- czolni ? Oh apák ! ti nem érzitek az anya fájdalmát !...

— No még csak ezt halljam ! Az én fiamat az n—i kollégiumba, a híres Rigók sarjadékát a sátán czimborái kezébe ? !

Hiába bizonyítá Annikó, hogy a jezsuiták nem vérengző zsiványok, hiába kulcsolta át a szívtelen férj térdét.

— Megmutatom, hogy Rigó Mátyás úr a maga házánál, akit nem tántorít meg egy pápista liba ügyetlen gágogása.

E szavakkal ott hagyta a könnyező Annikót.

A szelíd asszony, amint fájdalma csillapult előkeresé a gyermeket, szívéhez szorítá s ki akará csókolni belőle az életet. Eddig mindent eltűrt. Soha egy panaszos szót sem hallottak tőle, de annál többet imádkozott a jó Istenhez. Te tudod Istenem —• szokta mondani — nyomorult helyzetemet ! Adj erőt, hogy férjem dúrvaságát legyőzhessem ! Különös oltalmadba ajánlom egyetlen gyermekemet. Ő, a kis bohó, még nem tudja gondját viselni a hit fesledező bimbójának, amelyet szívébe plántáltam ; öntözze azt kegyelmed harmatja. — Igen,