Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Költeménye k.

így teremnek földi hanton Csodálátos liljomok, így teremnek törpe földön Túlvilági angyalok . . .

Ti kik ezt a rossz világot Megtagadni nem tudjátok S Alajost nem értitek, Jertek hozzá iskolába S a legbölcsebb tudomán3rra Megtanít ő titeket !

ÖCSÉM HALÁLÁRA.

Iliescudé sült a szív, elszunyadt az elme, Rémes némaság ült a panasz ajkára ;

Lehullott a bilincs, a fájdalom terhe,

Szabad már a lélek, mely lánczra volt verve, Eloldá az örök nyugvás édes álma.

Eltűnt a szenvedés, eltűnt minden érzet,

A te álmodásod már nem bántja semmi, Csendes a dúlt kebel, mely oly soká vérzett, Lassan ölő kínja, búja elenyészett,

Minden elviharzott, mind elszállt pihenni.

Mi után epedtél, hová szíved vágyott.

Oda vitt a hited, a biztos szövetnek ;

Lelked ott örül már — és én bűnös vádlott ? Én is oda vágyom s nem űzöm a csábot,

S bókolok a rossznak s rohanok sötétnek.

Lelked ott örül már, járja az égboltot,

Az örök boldogság édes árját issza ;

De a szegény szülő ! Öröme szétfoszlott, Reményei tündér-vára összeomlott,

Megzavart jó kedvét ki teremti vissza ?

Könyörögj érette megdicsőült szellem,

Hogy búja enyhüljön, mély sebe gyógyuljon ; Könyörögj, hogy védve legyen a baj ellen, Éljen nyugalomban, éljen kegyelemben,

S fejére az Isten szent áldása hulljon.

175