Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Kevélység és alázatosság.

61

Ságban a művész ritkán mutatja magát ügyes és világlátott társalgónak, amit annyira megkívánnak. Művész ugyan, de nem bir azzal a művészettel, hogy a gentlemant játszsza. Legyen bár szelleme sasszárnyalású, testén és külső megjelenésén épen nem lehet észrevenni, hogy szárnyai volnának. Különben ez könnyen magyarázható!

Az atyai házban nem tanulta meg az illemszabályokat. E ház nem volt palota és lakói nem tartoztak a magasabb körökhöz, szülei nem származtak római senatorcsaládból, rokonai közt nincs koronás fő. A gyermek bölcsőjénél nem ült Knigge mester, tánczmestere pedig valami favágólegény volt, kit a kicsinynek apja tartott keresztvíz fölé! Arra senki sem tanította a törekvő ifjút, hogy mit csináljon végtagjaival a salonban, hogy nem illik kézzel-lábbal hadonázni, hogy tájszólástól menten és tisztán kell beszélni, vagy hogyha nagy falatot vesz szájába, az elrontja a beszéd hatását. Az azonban, hogy nem tanulta meg a társadalmi formalitásokat, nem gátolta a törekvő fiatal embert abban, hogy művészszé váljék. A művészek mindig büszkék és minthogy a képzelő tehetség náluk az értelmet nagyon is túlszárnyalja, e büszkeség könnyen megfejthető. Fájdalom, kényszerítve vagyunk bevallani, hogy a művészbüszkeség helylyel-közzel nevetséges hatást idéz elő s hogy izgatja a tárgyilagos megfigyelő nevetési idegeit.

Könnyű a világ többi büszkéinek, ők közvetetlenül hatnak közönségükre, de a tudósok és művészek közvetettségre utalvák. A festőnek ecsetével és vásznával, vagy magával czipelt festményével, a szobrásznak vésőjével, vagy utoljára készített szobrával, a zenésznek hegedűjével, fuvolájával, vagy utolsó zeneszerzeményével, a költőnek sajtófestéktől illatozó époszával kellene kilétét bizonyítania, a bölcsésznek köszöntés helyett világboldogító elméletének fejtegetésével kellene kezdenie beszédét, a történésznek pedig egy fejezetet kellene felolvasnia Honolulu történetéből.

A tudósok mégis többnyire oly viszonyok közt voltak, hogy szögletességeiket lecsiszolhatták, úgy, hogy csak bogaraiknak hagytak helyet ; ellenben a szegény művész, ki nem járt humaniórákra és ki előtt nem nyíltak meg a felsőbb