Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

54

A modern társadalom hamis eszméi.

van szüksége és csak ennek segélyével ér el oly bámulatos eredményt. Az erkölcsnek kétségkívül Fortuna a megrontója és szövetsége igen kétes. Érti azt a mesterséget, melylyel a köveket pénzzé változtatja, de azt a titkot is, melylyel a sziveket és lelkeket megrontja.

A szerencsésnek első dolga a szerencse iránt azáltal mutatni ki háláját, hogy saját geniusának, szorgalmának, találékonyságának tulajdonít mindent, mit a szerencse ölébe vetett. Szerzett kincseihez a szerencsének semmi köze. »Nem ismerem a szerencsét, nem volt szerencsém vele találkoznom«, hirdeti nagy hangon a szerencsés. »Amit itt láttok, az kezeimnek műve. E házakat és kerteket, e csomó értékpapírt becsülettel szereztem. Áz írástól meggörbült ujjaim, sok hajlástól meggörbült nyakam hangosan szólnak fáradhatatlan tevékenységem mellett. Ne beszéljetek nekem arról az utálatos szerencséről. Dicsekedjék vele a vakmerő és a játékos. Én ! Én kérges kezeimmel küzdöttem fel magam milliomossá«.

Félre akarja ismerni jótevőjét, barátját, félre akarja őt ismerni, és hálátlanságának rugója a büszkeség és dölyf. Az igaz, hogy derekasan dolgozott és munkája nem is maradt volna áldás nélkül, ha idejekorán be nem állít hozzá a lélekrontó Fortuna és a tiszta borba mérget nem csöppent. Itt már nincs szó áldásról, de igenis vétkes pazarlásról, a tiszta értelem elhomályosodásáról, mely mindenütt érdemet keres, ahól tündérkezek működtek. Az ilyen hizeleg magának, hogy mindent előrelátott, mindent kiszámított, pedig száz más pályatársánál nem látott előbbre, nem számított biztosabban, nem kombinált okosabban. A szeszélyek királynőjének úgy tetszett, hogy őt egy napra kedvenczévé válaszsza, megengedte, hogy annak az árúnak az értéke, melybe vagyonának nagy részét fektette, emelkedjék. Szerencséje van s már is bölcs kereskedőnek, mély belátásu iparosnak, mindeddig félreismert pénzügyi lángésznek tartja magát. A hozzá hasonlókra kicsinyléssel tekint, érezteti embertársával, hogy ő és nem más húzta ki a nagy lutrit, házi istenné lesz és saját családjától is határtalan tiszteletet követel. Már járása és arczkifejezése is elárulja a nagyzási hóbortot, melybe bele-