Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

T Az yvetoti iskola. 9 tették az elégületlenségnek, kétkedésnek és vágyakodásnak szellemét. Ehhez azonban szigora előkészületre volt szükség, minőt csak a modern tanítóképzők, az emberi szellemnek ezen becses tanintézetei, nyújthatnak. Yvetot királyságban több ily hasznos intézetet állítottak fel. Az ifjúnak mindenekelőtt el kell felednie, hogy fiatal, hogy valaha fiatal volt. Mihelyt az öregség kutjából ivott, haja szür­kül, homloka ránczosodik, mély barázdák vonulnak át arczán, testtartása hajlottá, járása bizonytalanná válik s az előbb még oly élénk tekintet homályossá és kutatóvá lesz. Sőt magára a beszédre is félreismerhetetlen hatást gyakorol ez üdvforrás ; vontatottá válik anélkül, hogy határozottságából veszítene. Azt hinné az ember, hogy az ifjúnak hátrányára van ezen változás. Legkevésbé sem ! Mert amit esetleg élénksé­géből, ruganyosságából és ifjúi elevenségéből veszített, azt az öntudatos méltóság és lelki nagyság, melyet ama változás utján nyert, bőven pótolja. Sőt még külseje is előnyösen vál­tozott; valami kimondhatatlan fény sugározza körül és első tekintetre észrevesszük, hogy valami természetfölötti, valami isteni szállta meg. S valóban az intézeti nevelés sajátságos varázserővel bir. Egyszerű parasztfiukból, a népiskola tudatlan növendékeiből három év alatt univerzal zseniket teremt. Ne mondja senki, hogy az összes tudományokban jártas, a min­denben otthonos pansophisták sora »Leipnitz«-czel véget ért. Az yvetoti tanítóképzők épen az ellenkezőről győznek meg. Fogjátok elő bármelyik preparandistát s megtaláltátok benne azt a férfiút, ki az összes könyvtárak elpusztulása, az álta­lános műveltség és szépművészetek tönkrejutása után is képes az aranykort visszaállítani s a világot újjá teremteni. A gymnasiumi tanuló az archeológiái játékszerek súlya alatt nyögve csak lassan halad osztályról osztályra, míg végre az érettségi vizsgálat nagy későn véget vet kínzásának. Ezután a tanuló ifjúság örömmel veszi izmos vállaira a kenyérkeresetre való előkészületet a jogi, bölcsészeti vagy orvostani teremben, vagy a hittudomány zord helyiségében, hol fantasztikus előadásokat tartanak oly lényről, melylyel közelebbi ismerettségbe még egy egyetemi tanár sem jutott.

Next

/
Thumbnails
Contents