Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
XXII kezik be, a mult évi meddőnek maradt pályázat dijját is ki fogja adni. Ami a pályázatokat illeti, kétségtelenül haladtunk a múlt évhez képest. Minden egyes pályázatra érkezett dolgozat s a bírálatok tanúsága szerint egy-kettő kivételével mind megütötte a mértéket. Könyvtárunkat sem hanyagoltuk el. Ez éven az egészet újonnan rendeztük, amennyire anyagi viszonyaink megengedték, igyekeztünk azt hasznos müvekkel gyarapítani, de másrészt nem hiányzottak nemes szívű adakozók sem, kik kegyes adományaikkal pótolták azt, mit mi meg nem tehettünk. A szaporodás e tekintetben 42 mű, 72 kötetben s igy jelenleg könyvtárunkban 5168 kötet van. Ezzel kapcsolatban emlékezzünk meg kézirattárunkról is. Ezt is újonnan s czél- szerűbben rendeztük be. Van benne összesen 2390 dolgozat. Ezek közül »Munkálatokban« megjelent 554. Pénztárunk állapota tekintetbe véve nagymérvű kiadásainkat, kielégítőnek mondható. Mint mindenben, úgy,'ameny- nyire lehetséges volt, itt is igyekeztünk a takarékosság elveit szem előtt tartani. Ez iskolánk jelen évi működésének rövid vázlata. Érzem, hogy a kép, melyet arról nyújtottam, nagyon halvány színekkel ecseteli annak életét, tudom, hogy a n. é. közönség e képből nem fogja azt úgy megismerhetni, mint az, ki ez életnek közvetlen szemlélője volt. S ha ez egyrészt aggodalommal tölt el, másrészt megnyugtat az a gondolat, hogy a kép, ha még oly tökéletes is, mindig csak halvány visszfénye marad az életnek.