Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

106

A modern társadalom hamis eszméi.

ma is dicsőítőkre akadjon, nemcsak saját hazájában hanem magában Németországban is ; gondolni sem lehetne arra, hogy Gusztáv Adolfot Németország — sa valódi evangélium meg- mentőjeként dicsőíthessék. XIV. Lajost nem számítanák többé századának legnagyobb uralkodói közé ; Frigyes Vilmos, a »Rocher de Bronze«, már rég lebukott volna a szédítő magasságból. Soha nem keletkezhetett volna az eléggé meg- hányt-vetett hitújítási s forradalmi legenda. Ezen két legenda mutatja legjobban a történetírás erkölcstelenségét.

A történetírás kizárólagosan a protestánsok kezében volt. Ezek keveset kérdezősködtek az igazság után, vagy legkevésbé akarták azt megközelíteni. A reformáczió korszakának dicsőítését tekintették főfeladatuknak. Míg közülük némelyek az összefüggést sem ismerve, jóhiszemüleg hamisították a történelmet, addig a protestáns történetírók nagyobb része teljes öntudattal haladt czélja felé. Azt hitték, hogy, ahol a siker, ott a jog is. A pártütő Szász Móriczot a reformáczió hősévé tolták fel, a gyilkosokat, gyújtogatókat, a vallásháború főczinkosait dícskoszorúval vették körül s a katholikus ellenfeleket sárba rántották. A drágalátos isteni férfiúnak, Luthernek, kellett volna képviselnie a római Antikrisztus dicső ellenlábasát, Luthernek, aki önmagában minden földi gyön- geséget egyesített. Minden bajnak, ami csak az emberiségre nehezül, a pápaság s annak ördögi egyháza a szülőanyja ; a kereszténység katholikus fejedelmei, különösen a német-római császárok, csak a római bálványimádás kárhozatra méltó ügyvivői voltak, a protestáns fejedelmek azonban Isten választottak

Egyetlen protestáns történetíró sem szól a lázadó birodalmi rendek aljas önzéséről. Csak a legújabb idők szültek oly protestáns történetírókat, akik, mint pl. Leo, Barthold, Gfrörer és mások, a katholikusoknak is törekedtek igazat adni. De egy később végbement eseményről is annyi hazugság van forgalomba hozva, hogy ezek miatt alig férni az igazsághoz, — értjük a nagy forradalmat. A dolog oly egyszerűnek látszik, hogy sem nagy történelmi ismeret, sem ritka, éles ítélő képesség nem kell hozzá, hogy valaki az emberiség ezen legvéresebb tragoediája fölött az igaz Ítéletet kimondhassa.