Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Az emberiség jótevői, népboldogítók. 91

kiknek tudósításait csak úgy vállvonogatva olvassák s akikről el nem gondolhatják, hogy mint okos emberek hogyan vállalkozhattak ily nehéz munkára, annyi veszély és kín elviselésére, — e misszionáriusok a szellemi sötétségben levő pogányokat nemcsak a keresztény hitre, hanem keresztény életmódra is tanítják, nem csak a hitigazságokat tárják föl előttük, hanem megmutatják nekik azt az utat is, mely anyagi jólétre vezet. E szent férfiak tehát, kik oly jótéteményeket gyakorolnak, melyeknek egy része már itt e földön boldogítja az embert, másik része pedig csak a mennyben termi bő gyümölcsét, e szent férfiak nem érdemlik-e meg, hogy kortársaik és az utókor irántuk, mint az emberiség megbecsülhetetlen jótevői iránt, hálás legyen ? Nem az a váratlan nyomor vet véget életöknek, mely a szerencsétlen feltalálókat sújtja, nem ! Érett megfontolással, teljes öntudattal adják vérüket a szerencsétlen lelkekért. Szánakozva tanácsolják, hogy meneküljenek ; készségesen bocsátják rendelkezésükre a futás eszközeit. Megköszönik e szívességet és maradnak ; igen, kitartanak, míg egy buzogánycsapás vagy áruló golyó véget nem vet életöknek. Mi indítja őket ezen látszólag őrült tettre ? — A hűség és szeretet, mely a síron túl is kiséri őket, a hűség maguk és a választott pályához, a szeretet hivatásuk és azon oltárok iránt, melyeket azok szívében emeltek, kiket a szent ügynek megnyertek.

A szeretet és a leggyöngédebb részvét, mily nagy kincse van e szívekben ! Mily buzgó hév, mily nemes becsvágy vezeti minden egyes lépésüket! Ezen megtérített kis sereg becsülettel szerzett kincsük, peculium castrensé-jük, eme barna fiuk lelki gyermekeik, az ájtatos ének, mely orgonaszó mellett emelkedik a magasba, a hymnus, melynek kedves dallama átrezgi a szent helyet, ez mind az ő művök, lelkűknek egy része. És akkor dobnák el pásztorbotjukat és menekülnének, hogy múlandó részüket, a lélek alacsony és méltatlan lakását megmentsék és megtartsák ! Most hagynák el hűtlenül tanítványaikat és növendékeiket, most szolgáltatnák ki őket ellenségüknek, most, halálútjokon hagynák magukra őket s megengednék, hogy az ős csábító rést fedezzen fel valahol a betörésre ! — Az emberi okosság és önzés a menekülést