Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

A gyermekek keresztény nevelése. Első könyv

A házasságnak, mint természetes frigynek alapítása. 49 csak mindenki megengedi, hogy minden dologban a jó kezdet a legnagyobb fontosságú s hogy a jó házasság az az alap, ame­lyen a jó gyermeknevelés és a boldog jövő reménye nyugszik. Ha azonban olvasóim egyike vagy másika azt gondolná, hogy e tárgygyal nagyon is részletesen foglalkozom, az! eset­ben arra kérem, gondolja meg, hogy egyenesen kényszerítve voltam, hogy e műben három helyen szóljak a házasságról. Először is e helyen, mivel a házasság és a gyermekek egy­mással a legbelsőbbén egvbekapcsolvák, mint ok és okozat, alap és épület. — Másodízben a második könyv azon helyén, ahol körülményesebben kifejtett okokból a hét szentségről lesz szó, tehát olyan alkalommal, mikor nem tehettem, hogy a házasságot teljesen mellőzzem. Végül a harmadik könyvben sem mulaszthattam el, hogy miután a növendéket egész házasulása idejéig elkalau­zoltam, el ne mondjak egyet-mást a házas állapot fontos vá­lasztására s a házasok kölcsönös kötelmeire vonatkozólag. Egyébként nem véltem czélszerûtlennek, ha e különböző pontokat, legalább lényeg szerint, művem ezen első részében összekapcsolom egymással. Annál szívesebben teszem ezt, mivel talán elősegítheti, hogy olyasvalamire irányítsam a keresztény nép figyelmét, amit rendszerint nagyon kevés figyelemre szoktak méltatni, t. i. a házasság szent voltára. Nem szándékom azonban ezen tárgygyal kimerítően fog­lalkozni, hanem csupán annyiban, amennyiben tervünk meg­kívánja. Ennélfogva röviden végzek vele s a házasságnak inkább erkölcsi, mint tanszeréi oldalát veszem szemügyre; a többire vonatkozólag külön művekre fogok utalni, amelyek a házasság lényegéről s hatásairól épúgy, mint a velejáró kö­telmekről kimerítőbb s alaposabb oktatással szolgálnak. 13. FEJEZET. A házasságnak, mint természetes frigynek alapítása. A házasság osztatlan s felbonthatlan életközösségre kötött törvényes frigy férfi és nő között. Nem az emberek Munkálatok. — Antoniano : Kér. nevelés. ^

Next

/
Thumbnails
Contents