Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Antoniano Silvio élete és munkái. Bevezetés
II. Visszatérése Rómába, stb. 17 örökölte annyira neíi sz. Fülöp gyermekies jámborságát és egyúttal víg kedélyét, mint Antoniano. Kevéssel fölszenteltetése után Ormanetti Miklós püspökbarátjával a páduai egyházmegye látogatására ment.1) Rómába való visszatérése után V. Pius kivánatára a bibornoki kollégium titkárjává választatott meg, a mely tisztében 24 éven át a legnagyobb lelkiismeretességgel és tapintattal járt el. Mint az egyháznak hű fia, mindenkor résztvett annak örömében és bújában.) így midőn bor. sz. Károly 1567-ben a Humiliáták rendjét megalapította,Antoniano volt az első, aki szerencsét kívánt a sz. férfiúnak. Avagy midőn 1571. okt. 6-án az egyesült spanyol és velenczei hadsereg Lepantónál tönkre tette a törökök nagy hajóhadát, ő volt az, ki a pápa s az egész kollégium jelenlétében lelkes hálaadó s dicsbeszédet tartott. S midőn ezen időben sz. Károly fölkérte őt, hogy az egyházmegyéje történetének megírásához szükséges anyag összegyűjtésében ő is segédkezet nyújtson, örömest vállalkozott Róma számtalan könyv- és kézirattárának felkutatására. Amint V. Pius halálával XIII. Gergely (1572—1585) vette át az egyház kormányzatát,s 1576-banMorone Jánost küldte ki pápai követnek a regensburgi országgyűlésre, ennek kérelmére Antonianot adta melléje, ki mint tanácsadó, tolmács s titkár teljesen megfelelt a belé helyezett bizalomnak. Nem hallgathatjuk el e helyen XIII. Gergely azon kiváló érdemeit ; melyeket a művészetek és tudományok felvirágoztatása körül szerzett. Maga is tudós ember lévén, számtalan főiskolát emelt, részint hazájában, részint külföldön. Szegény tanulók fölsegélyezésére két millió scudit áldozott.* 2 3) Jóllehet a ritka áldozatkészségü főpap kiváló gondját a főiskolák képezték, mindazonáltal nem szabad azt hinnünk, hogy az alsó iskolákat elhanyagolta ; hisz ezek a főiskolák előcsarnokai s alapjai, s azok nem virágozhatnának ezek nélkül. Azon hatalmas lendület, mely ezen időben nemcsak Olaszország, hanem az egész katholikus világ iskolai életében x) Sz. Károlyhoz intézett leveleinek gyűjteménye. XXXV, n. 129. 2) Lásd Hergenröther, Handbuch der allgemeinen Kirchengeschichte, 111, 3. k., Freiburg 1886, 266. 1. Munkálatok. — Antoniano : Kér. nevelés. 2