Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

Második könyv

326

Második könyv. 131 —132. fejezet.

is alig ismerik s annál kevésbbé gyakorolják, Némelyek azt tartják, hogy az ima csak szerzetesekhez és vén anyókákhoz illik : mások azt hiszik, hogy imabeli kötelmeiknek eleget tettek, ha egy szép, értékes rózsafűzért tartanak kezükben, vagy minden áhitat és buzgalom nélkül néhány imát elhadarnak.

Azért fölötte szükséges, hogy a valódi keresztény nevelés gátot vessen e bajnak, figyelmeztessen bennünket és mélyen szivünkbe vésse, hogy Isten kegyelméből keresztények vagyunk és többé nem pogányok, miként őseink voltak, hogy Jézus Krisztus s a szent apostolok tanait kell éltünkben zsinórmértékül tekintenünk, akik az imát oly sokszor és oly hathatósan ajánlják, nem pedig a pogányok alapelveit, kik Istent nem ismerik.

Már most kérdem azokat, kik keresztény voltukkal di- csekesznek, bár életmódjuk a pogányokétól keveset különbözik : van-e szükségesebb valami, mint az ima? Ki ne tudná, mily számtalanok bajaink és szükségleteink, úgy a lelket, min a testet illetőleg! És mily sokfélék rokonaink, barátaink és egyáltalában az emberiség szükségletei! Igen, nyomorultak és szegények vagyunk és számtalan dologra szorulunk.

De talán a gazdagok és hatalmasok nem hiszik, hogy ők szegények és segélyre szorulnak. De ugyan mijök van, amit nem Isten hatalmas kezéből nyertek, aki mindent: kitüntetéseket, gazdagságot, egészséget, gyermekeket, sőt életet is tetszése szerint osztogat, fenntart, vagy ismét elvesz ? Jól tudta ezt az ördög ellenvaló harczban bátran küzdő, jámbor Jób, aki szenvedései és megpróbáltatásai közepette így kiáltott fel : »Az Úr adta,az Úr elvette; amint az Úrnak tetszett, úgy lön! Legyen áldott az Úr neve!«1)

De nemcsak egyedül e földi javakat, melyeknek annyira örülünk, köszönjük Isten jóságának, hanem a szellemi adományokat is, melyek jóval értékesebbek amazoknál; hisz,

D Tób. 1, 21.