Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Második könyv
Az imádság-. 323 tói jő,x) alázatos és ájtatos imában kell azért könyörögnünk; mert Isten segedelme nélkül minden fáradozásunk hiábavaló és sikertelen volna. így tehát egész természetes gondolatmenetben az imához értünk, melyről most, miután kitűzött czélomhoz képest az apostoli hitvallásról, a szentségekről és a tíz parancsolatról röviden szólottám, akarok egyet-mást mondani. 129. FEJEZET. Az imádság. Az ima, amint a szentatyák tanítják, lelkünk fölemelése Istenhez. Midőn imádkozunk, csöndes magányba vonulunk vissza, elzárkózunk egy időre a földi gondok és az élet zaja elől és elmerülünk Isten nagy irgalmának szemléletében, melylyel úgy az egész nem iránt általában, mint mindnyájunk iránt külön-külön viseltetik. Az imádság ereje által lassankint kibontakozunk a föld légköréből és az Istenhez emelkedünk ; lelki szemeink, melyeket előbb a testi vágyak köde borított, tisztán kezdenek látni és egy fensőbb világosság fénye mellett egészen más világ, más javak és méltóságok tárulnak eléjök s ennek következtében a lélekben is más szeretet és más vágyak gyulnak lángra. És mig a lélek mindinkább közeledik a minden jó ősforrásához, tekintetét csodálkozó bámulattal veti Istenre, számtalan jótéteményeire és az ő végtelen jóságának s irgalmának tengerébe egészen elmélyed. Alázattal leborulva legkegyesebb ura, leg- gyöngédebb atyja és hőn szeretett jegyese lábaihoz, dicséri, magasztalja és dicsőíti őt, ezerszeres hálát rebeg neki, úgy a maga, mint az összes teremtmények nevében, vagy pedig, miként a próféta mondja, kérelmeit és ügyeit terjeszti eléje, elpanaszolja szükségeit és segélyét, támogatását kéri és sohasem távozik üresen és vigasz nélkül annak színétől, kinek nincs hőbb kivánata, mint hogy javaival áraszsza el. Az ima kulcs, mely megnyitja a mennyország kapuit, >) Jak. 1, 17. 21*
