Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Második könyv
280 Második könyv. 103 — 104:. fejezet. Ki mondhatná, meg, mily káros befolyással vannak a lopások a családok és az állam jólétére? Hisz’ már természetüknél fogva is az emberi társadalom feldúlását czélozzák, mely csak akkor áll szilárdan, ha a sajátját mindenki békében birhatja. De ha észszerű okok és az emberi igazságszolgáltatástól való félelem nem elégségesek azok kielégíthetetlen hírvágyának fékezésére, akik ügyes ravaszsággal bűnös lopásaikat eltitkolják, rettegjenek legalább az Isten kikerülhetetlen ítéletének szigorától, mert írva van, hogy »sem a tolvajok, sem a fosvények...., sem a ragadozók nem fogják bírni az Isten országát.1) Nem csodálatos-e, ha egy keresztény arra vetemedik, hogy idegen jószágot eltulajdonítson és azt jogtalanul megtartsa, holott biztosan tudja, hogy, ha azt vissza nem szolgáltatja, sem bűneinek bocsánatát, sem pedig az örök üdvösséget el nem nyerheti ? 103. FEJEZET. A lopás egynéhány neméről, melyeket közönségesen kevésbe vesznek. A lopás oly gyalázatos bűn, hogy alig hihető, hogy az valamely nemes vagy más szabad embernek leikébe .útat találhatna ; és kétségtelenül bármely nemes származású polgár, de még egy középosztályú is a legnagyobb sérelemnek tartaná, ha őt tolvajnak neveznék. Annálinkább csodálandó tehát, hogy épen azok, kik nemességöknél fogva a tolvaj névtől olyannyira irtóznak, nem veszik észre és nem csinálnak maguknak abból lelkiismeretet, hogy felette bűnös lopásokat követnek el. Mintha nem is léteznének másnemű tolvajok, mint azon nyomorult rablók, kik éjnek idején félve, gyakran csak csekély értékű tárgyakat lopnak, vagy akik erdőkben és pusztaságokon az elvonuló vándorra leselkednek, mialatt számtalan veszélynek teszik ki magukat! Nem !) Kor. I. 6, 10.
