Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

Második könyv

A fényüzési vágy különösen a nőknél.

267'

oly művésziesen, mint midőn ünnepélyességekre, színházba és sűrűn látogatott összejövetelekre mennek, hol gyakran férjeik nélkül szoktak megjelenni. A felhozott mentség tehát elégtelen és hamis. Aranyszájú sz. János pedig ezenfelül kimutatja, hogy a szegény nők igen csalódnak s akáratlanul is csak ártanak maguknak, mert még cziczomázkodásuk által férjeik nagyobb fokú szeretetét akarják megnyerni, inkább elidégenítik őket maguktól. S hogy e szembeszökő mondásnak igazsága jobban kivilágoljék, idézzük e szentnek saját szavait, ki ekképen szól a nőkhöz :

»Ne szoktassátok arra férjeiteket, hogy csak arczotok szépségére nézzenek; mert, mihelyt abban kezdik tetszésüket találni, nemsokára bármely kecses szabad személy bájai is eltántoríthatják őket, mert hozzászoktak ahhoz, hogy a szép ábrázatot szeressék. Ha azonban arra tanítjátok őket, hogy bennetek a jó erkölcsöket s az erkölcsiséggel és méltósággal ékesített szépséget szeressék, akkor nem fognak a szabad személyekhez fordulni, kik egészen más tulajdonságuk által vonzanak. Ne szoktassátok akként férjeiteket, hogy egy mosolygó tekintet által rászedhetők legyenek s a hízelgő és szemtelen modorban tetszésüket találják ; ez annyi volna, mintha magatok ellen adnátok a fegyvert kezeikbe ; inkább arra szoktassátok őket, hogy tisztaságtokat s jó erkölcseiteket szeressék.«

Ismétlem, hogy a régi szent egyházatyák könyvei tele vannak panaszokkal és szemrehányásokkal a nők túlságos fényűzését illetőleg. Fölösleges volna azonban ezeket e helyütt egész terjedelmükben közölnünk. Elég nekünk a dicső szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, a világ e mestereinek tanítása. Az első arra inti a nőket, hogy férjeik tetszését ne a külső hajdisz, aranyviselet vagy öltözék által iparkodjanak megnyerni, hanem szerény magokviselete által.1) A másik pedig így nyilatkozik Timóteushoz írt levelében : »Az asszonyok tisztességes öltözetben szeméremmel és józansággal

!) Pét. I. 3, 1-3.