Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
II. A pogány spiritizmus maradványai. A jelenkori spiritizmus előfutói
59 Hisz maga a keresztény lelkűiét is sok oly kérdést intéz magához elhagyatottságában, midőn a válás fájdalma alatt megtörött, melyeket a szeretet és kegyelet sugall neki, Isten szava pedig felelet nélkül hagy.l) Ha most a tudományszomj nem hajlandó a Mindenható hallgatása iránt való hódolatból engedni, máris diadalmat aratott a vakmerő babona, mely azzal dicsekszik, hogy a legerősebb válaszfalat is át tudja törni. Továbbá a vigasztnyújtó tudat, hogy szeretett halottainkkal folytonos összeköttetésben vagyunk, keserves fájdalmaink és tépelődésünk pillanataiban ama veszélynek van kitéve, hogy a mindig tevékeny képzelődés egyszerre csak megtámadja és an- thropomorfisztikus képekkel mocskolja be, úgy, hogy a pusztán szellemerkölcsi összeköttetésen felül még érzékileg láthatót is keres. Ily dőre tudakozódásokra azonnal jelentkezik a halottidézés, varázsló tehetségének netovábbját, azaz csodaerőt ajánlva föl, melylyel a kedves holtak lelkeit érzékeink körébe hozza s földi testvéreikkel látható közlekedésre kényszeríti. Végtére a keresztény is tudatában van annak, hogy függ az őt környező anyagi világtól. S ha törekvése a természet leigázására nem tart lépést önuralom utáni igyekezetével ; ha a természet kizsákmányolásánál valláserkölcsi kötelmeiről megfeledkezik, ha a természeti .javainak féktelen élvezetében látja bilincseiből való felszabadulását : akkor könnyen belejut a hamis próféták hálójába, a kik őt újabb hatalmi eszközök ajándékával csalogatják. Aki a hit ellen tusakodik, vagy azt megtagadja, az babonaságba jut, s amily mértékben csökken a keresztény vallás, olyanban nő a babona (a pogányvilág maradványa). Ily maradvány a keresztény népeknél a halottidézés, amely egy időben sem halt ki egészen s valószínűleg nem is fog soha teljesen kiveszni. Valamint az árnyék a világossággal, a hamis pénz az igazival karöltve jár, épúgy követi a hitet a babona. i) i) »Óh csak volna tudni módunk, Tudnak-e még ott mirólunk, Vagy hiányuk, mitse tudnak, Mily fájdalmas mindnyájunknak, Nem tudják, mily kínba hagytak, Hogy mitőlünk elszakadtak ?« Hűekért.
