Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
IV. A kiváló médiumok és mutatványaik
azonos szélességű és a kerületet többször körülfoglaló papírszalagot egyik felén beenyveztem és az egész szalagot a doboz körül tekertem, úgy hogy a doboz valami alacsony papírtekercshez hasonlított. A kisebbik doboz szegletes volt, mint a milyenben aczéltollak szoktak lenni. Ebbe két kis pénzdarabot tettem és ugyancsak leragasztottam ezt is papírszalaggal, melyet azonban nem hosszában, hanem keresztben ragasztottam a doboz körül... »Mint már föntebb is említém, még 1877. deczemberben zártam el a dobozokat, és mivel a pénzek értékét, annál kevésbbé veretésök évét nem jegyeztem fel magamnak, csak rázás által tudtam meg, hogy a kerek dobozban egy nagy német pénzdarab (tallér vagy öt márkás pénz), a szögletesben pedig 2 kisebb pénzdarab van. De hogy fillérek, garasok vagy öt garasos pénzek voltak-e, arra Slade utóbbi lipcsei tartózkodásakor már nem emlékeztem. »Miután az említettem napon a játékasztalnál helyet foglaltunk, kezembe vettem a kerek dobozt és rázás után meggyőződtem arról, hogy a bezárt pénzdarab még benne van ; ugyanezt tette Hoffmann Oszkár és végre S 1 a d e is, miközben azt a kérdést intézte hozzám, hogy ugyan mi szándékom van e dobozokkal? Néhány szóval fölvilágosítottam szándékomról és egyúttal véleményemet is nyilvánítottam előtte, hogy gyönyörűen és kézzelfoghatólag be volna bizonyítva a negyedik kiterjedésű testek létezése, ha az ő láthatatlan értelmes »szellemeidnek sikerülne a doboz fölbontása nélkül a pénzdarabokat onnan kivenni. Slade, a ki mindig szívesen tett eleget kívánságaimnak, azonnal elővett egyet a készletben levő táblákból, darabka palavesszőt tett rá, még pedig a közönségesnél jóval nagyobbat, s jobbjával az asztal alá tartotta. Mindjárt hallottuk a palavessző karczoló serczegését s mikor a táblát az asztal alól elővette, rajta azt a kívánságot olvastuk, hogy még egy darab palavesszőttegyünk a táblára; a mi azonnal mégis történt. Erre azután Slade, a ki baloldalamon ült (H o ff m a n n pedig jobb felől foglalt helyet) ismét az asztal alá tartotta a táblát a két palavessző-darab- bal, miközben mind ő, mind mi feszült figyelemmel vártuk, l) 111. táblán mind a két darab palavessző le van fényképezve, benn vannak a szegletes dobozban.