Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
II. A pogány spiritizmus maradványai. A jelenkori spiritizmus előfutói
117 Azonban ezen mechanikus ingereken kiviil fizikai okok is közreműködnek a hypnosis keletkezésénél.1) Ha a kísérleti személy figyelme, midőn mereven a fénylő tárgyra tekint, más irányban vétetik igénybe, talán élénk gondolatok vagy reflexiók, vagy a környezetben levő zavaró nyugtalanság által, úgy a kísérlet általában, legalább első Ízben aligha fog sikerülni. Ennek oka abban rejlik, hogy a szürke agykéreg érző Ganglion-sejtjei, ha egy irányban élénk tevékenységbe jönnek, másnemű behatásokra csak nagynehezen hatnak vissza.2) Kiválóan fogékony személyeknél elég ama fizikai momentum, hogy az álom közeledésének erős képzelete legyen meg, s ez annak beálltát valóban elő is idézi : ez is világosan bizonyítja a szellemnek a testen való hatalmát. Már Braid eltérített egy jeles londoni orvost a mesme- rizmusról ilynemű érdekes kísérletekkel. Ő a leghatározottabban előre mondta kartársa egyik nőpatiensének, hogy műszere segítségével (a nő) karját majd merevvé, majd ismét hajlékony- nyá teszi ; s mindkét Ízben úgy is történt. Azután szintén oly határozottan állítá, hogy eszköze alkalmazásával a nőt elaltathatja, vagy viszont az elalvástól visszatarthatja ; s a kívánt eredmény mindkét ízben beállott. Az orvos nem kevéssé volt meglepetve, midőn a csodaszer közelebbi megfejtését hallá Braid- tól ; közönséges bőrönd-kulcs volt az hozzátartozó karikával ; az állítólag abból kiindult hatás egyedül és kizárólag ama határozott állításoknak volt következménye, melyeket a patiensnő, mint megannyi ellenállhatatlan, pontosan követendő ösztönzéseket érzett.3) Minden oly eszköz, mely egy elég izgékonyságu egyénben az alvás utáni vágyakozását felébreszti, ugyanazon időben és helyen ugyanazon eredményt fogja létrehozni. Ezen felfedezés következtében jó sok mysticizmustól és kísérteties jelenségtől szerencsésen megszabadúltunk. A varázserő helyébe a képzelő erő lépett és az idegen szellem behatása ■) »A hypnotizmus az öntudatnak mesterségesen előidézett szabályellenes egyoldalúsága, illetőleg az öntudat folyamatának abnormis egyoldalú összpontosításában áll.« Schneider G. H. i. m. 32. 1. s) V. o. Heidenhain i. m. 65. 1. ä) Más eseteket 1. H e i d e n h a i n n á 1 i. m. 66. 1.