Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
Teremtés. Bűnbeesés, stb. 51 De miért nem akadályozta meg Isten ezt a szomorú bukást? Talán azért, hogy kifürkészhetetlen könyörületességét még fényesebben kimutathassa. Legalább erre engednek következtetni a későbbi tények. Mindjárt a büntetés kiszabása alkalmával fölcsillámlik a távolban a jobb lét hajnalpírja, egy sugár a bocsánat fön- séges tervéből. A sátánhoz, a kígyóhoz, ki elcsábította az embert, ekkép szólott az Ur : „Ellenkezést vetek közötted és az asszony között, a te ivadékod és az ő ivadéka között ; Ő megrontja fejedet, és te sarka után leselkedel.“ *) És vájjon minőnek kellett a bocsánatnak lennie ? Talán nem követelt Isten semmiféle elégtételt ? Ezt is megtehette volna. Hanem Isten méltósága és az elkövetett sérelem nagysága jobban föl vala tüntethető, ha e bocsánatot elégtétel előzi meg és pedig teljes elégtétel. De ki tegyen eleget ? A szegény embernek bárminemű elégtétele nem lehetett elegendő ; mert a sérelem bizonyos tekintetben végtelen volt, azért a teljes elégtételnek is okvetlenül végtelennek kellett lennie. Ekkor Isten szeretetének legcsodálatosb titkát gondolta ki. 0 maga akart emberré, egy asszony fiává lenni ; isteni személye az isteni természet mellé még az emberit is föl akarta venni : az emberi természetnek lehetővé kellett tennie, hogy szenvedhessen, hogy elégtételt nyújthasson a megbántott Istennek ; az isteni személy méltóságának pedig emez elégtételt végtelen értékkel kellett fölruháznia. Szűztől akart születni, hogy mint az asszony ivadéka megronthassa ama kígyó fejét. így akarta Isten megoldani a csomót, melyet Adám kószált össze bűnbeesésével. Az emberi nem ezalatt folyton mélyebbre és mélyebbre sülyedt. De a Megváltó Ígérete is mindig megújult és világosabb lön. A Messiásról szóló jövendölések folyton szűkebb és szűkebb határok közé szoríttattak. — Előbb Noé maradékai, később a választott nép lön kijelölve a Messiás bölcsőjéül, végül pedig Dávid király házára, — ki körülbelül *) Mózes, I. 3, 15. 4*
