Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve
Kl wmm 336 Vallás és színpad. javulást lehetne észlelni a színügy terén. Oly eset azonban, a minő 1869-ben Innsbruckban előadta magát, hogy t. i. a polgárság nagy része tömegesen elhagyta a színházat, midőn egy erkölcstelen színműben vallásgúnyoló jelenetek ismétlődtek ; manapság ritkán fordul elő s akkor is mint rendkívüli esemény szerepelne. A mi közönségünk sokkal liberálisabb. Elmegy a színházba a ballet szemérmetlenségein hizlalni szemeit még nagycsűtörtökön is, midőn az egyház a megváltás drámájának első felvonását ünnepli. Tömeges megjelenésével ' helyeselni látszik a most uralkodó irányt, tapsaival pedig elismerést szavaz az érzékingerlő, pikáns jelenetekért a költőnek. Társadalmunk erkölcsi sülyedését semmi sem igazolja oly alaposan, mint azon körülmény, hogy nem tud lelkesedni az igazi művészetért, hanem csak a művészet mázával kérkedő botrányos darabokban talál élvezetet. 1878-ban Bécsben a józsefvárosi színház igazgatója olyformán nyilatkozott a hatóság előtt, hogy, ha bizonyos, a czenzura által betiltott darabokat színre nem hozhat, 14 nap múlva kénytelen lesz a színházat becsukni. Nálunk hasonló értelemben védte, „fekete haj ó “-ját Rákosi Jenő : „Tessék előbb — úgymond — megjavítani a közönség ízlését. Ha más ízlés uralkodik, olyan t. i., mely a szépet szép formában s komoly lelkesedéssel tudja élvezni, akkor az arczátlan operett — egy napig sem tudja magát fen tartani“. S mentegetődzése nem mondható teljesen alaptalannak. Ez ugyan nem igen előnyösen jellemzi társadalmi műveltségünk állapotát. A közönség azonban némileg menthető. Mert korántsem ő az oka, hogy századunk korszelleme érzületét és gondolkozásmódját annyira felforgatta, hogy tartósabb érdeklődést minden egyéb iránt tanúsít, csak a valódi szép, igaz és jó iránt nem. Azonban semmikép sem menthetők azon színműírók, kik a költő magasztos feladatát szántszándékkal vagy korlátoltságból félremagyarázva, alkotásaikban nem a közönség kedélyének nemesítését, hanem holmi kétes becsű dicsőség haj- liászását, vagy az anyagi haszon reményét bírják vezérelvül.
