Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve

324

Vallás és színpad.

Ítélettel nem sújtunk, sőt ellenkezőleg dicsérő elismeréssel nyilatkozunk róluk.

De hát képes-e ez aránylag csekély mennyiség a ferde irányú színművek rengeteg számának hatását ellensúlyozni?

Azelőtt a színi előadás az épületes szórakozás egy nemét képezte, ma rombol és pusztít a legtöbb színművön végig vonuló kárhozatos irány.

Az előtt — a mint Jókai a színművészet mai sülyedtsége felett való busongásában oly gyönyörűen mondja :

»Miket tanultunk korhadt színpadokról Te rozga vándorló Thespisszekér ?

Népek történetét, a fényszakot S a szívrendítö nagy válságokat,

Erény próbáit, végdiadalát.

Tanultunk — hévvel, mélyen érzeni,

Lángolva, híven, igazán szeretni.

Tanultuk hinni, hogy bűn, léhaság,

Miként itt látjuk, e világban is Porba taposva s ostorozva lesz. — —

S ma — — —------Minek már mindez ? szép nyelv és szavallat ?

Költészet és művészi alkotás?

Közönség szöktető unalmas eszmék !

Mulattatás : ez a művészi czél.

Nem szellemet : szép termetet kívánunk,

Csiklandozó dalt, nem melódiát ;

Bohóskodást, szójáték czifraságát,

Routint. Minek nekünk ez óriások ?

Minek jellem? elég ma a divat,

Eszmét pótol a dekoráczió.

Erényt, elég, ha a pap prédikál,

A könnyű erkölcs a színpad tana.

Jöjj megtanulni, mily édes a bűn ?

Milyen bohóság hűnek megmaradni ? .

Nöcsábítás — mindennapi kenyér ;

Ki a szerelmet komolyan veszi,

Az a nevetséget fokozza csak ;

A kit megcsaltak, az megérdemelte,

Mert ő se volt jobb, mint a megcsaló ;

Ma te nevess, holnap rajtad nevetnek !