Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve

320 Vallás és színpad.

serdűlt növendék unni kezdvén a gyámkodó befolyást, szilaj féktelenségre s kicsapongásra árulta el hajlamát.

S jól jegyezzük meg azt, hogy az egyház csakis akkor emeli fel megrovó szavát általában a művészetek, különösen pedig a színi előadások ellen, mikor ezek természetszerű rendeltetésüktől eltérve, megszűnnek erkölcsnemesítő szórakozások lenni s a testiség rabszolgáivá, az érzékiség uszályhordozóivá aljasulnak.

Azért, ha a régi egyházatyák irataiban a színházakról itt- ott túlszigorúaknak látszó nyilatkozatok olvashatók, ezek csakis századuk romlott és sülyedt színjátékaira vonatkoznak s nem maga a művészet ellen vannak irányozva. — Alexandriai sz. Kelemen a színházat ragadós, mirigyes nyavalyák helyének nevezi.1) Nézetét sz. Cyprián is osztja Donátushoz intézett levelében. Tertullián önálló értekezésekben korholja a korabeli színházak erkölcstelenségét: „Tanulhat-e ott — úgymond — tisztaságot, a ki látja a szereplők szemtelen viselkedését? Sőt a színházakban megjelenő férfiak és asszonyok öltözetei is mily nagy okot szolgáltatnak a bot- ránkozásra és egymáshoz vonzódó egymásnak kedveskedni siető érzéki gerjed elem re!“2) Mintha csak korunk színházai lebegtek volna a tudós egyházi író előtt ! Szent Ambrus inti a keresztényeket, hogy „fordítsák el szemeiket a színházak hívságaitól ne talán, mit szeműk lát, szívok megkívánja.“3) Ne feledjük, hogy a színi előadások, melyekre a felhozott idézetekben vonatkozás történik, oly fertelmesek s erkölcsmételyzők voltak, hogy maga a pogány Ovidus is megrovólag nyilatkozik felölök :

Ut tamen hoc fatear, ludi quoque semina praebent Nequitiae, tolli tota theatra jube,

Peccandi causam quae multis saepe dederunt. 4)

•) Paedagog. Lib. 3.

2) De spectaculis cap. 23.

3) In psalm. 118.

J) Lib. Trist. 279.