Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Vigan-búsan
Költemények. 307 Nyomd a könyek húrját ! Diihlehellő ármány Tör, zúz, rombol mindent, vas ketreczbe zárván A szűz igazságot ! Jóra int a szózat — elfogadni késünk, Pedig mennyit dúlt már kínos szenvedésünk ? Mennyit gvötrött, hágott ? Tölts a vén kupába! Vérszomjazó csordák Szentélyünkbe törtek, haragjukba fojták A béke galambját ! Sírt, nyögött a Kárpát, vérben ázott földje, Apja testén gázolt a nyomornak hölgye — S nem ismerte apját. Az élet kihalva, a hajlék gyászromban . . . Éhes vad lakmároz a heverő csontban, Kágja, töri, szórja . . . A kiirtott puszták, a felpörzsölt bérezek Néma borzadálylyal, rémülettel néznek A vészes Sajóra. Zengd a csaták gyászát ! Fájdalom küzd bennem ! Oda lett a hős kar, mely bátran vitt, fennen, S fél világot rázott ! Szemünk rövid álmát rémes hang zavarja : Húsz ezernek sírján búg az éj viharja, Búg — s futja Mohácsot. Mit mosolygsz virágom ? Sírnod kéne, sírnod ! Szélvész dúl a berken, megtép gyenge szirmot, Ha ótalma nincsen . . . Bűn, romlottság átka pusztít minden rögbe’, A vallás gyalázva, a hit félre lökve -- Ezért sújt az Isten ! Tölts a vén kupába ! Lelkem háborg, lázad ! Oh a rút erőszak, oh sötét gyalázat — — Itt is, ott is azt látsz ! Erdeink szép őzét idegen vadászsza, Másnak reng a rónák dús, arany kalásza, Nékiink csörg a rabláncz. Látom a vergődést, hallom a fuló jajt, Ártatlan kis gerle mint piheg, mint sóhajt Az ölyíí karmában ! 20*
