Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Szefóra

- . . A hit szava győzött, a félsz lelohadt,

Szép areza kigyúlva, sötét szeme lángban ;

Kisiklik az eskü - s az ifjú lovag Tova nyargal a szürke homályban.

A pálma lebólint, Szefóra sóhajt,

Csókárba’ füröszti a drága keresztet ;

És hallja a tülköt, a messzi morajt,

Leborúl, szava búg, szive reszket.

És villog a pánczél és dönget a kos,

Érczhomloka mérges bökéseit osztván ;

És ront a kemény kar, pusztít a bakos,

Dühödő kópiát vet az ozmán.

»Esennen esengek szent színed előtt,

Joházd meg apámat, sújtó keze rettent !

Őrizd a keresztest, adj néki erőt Leterítni a büszke hitetlent!«

Kegyetlen üvöltés, átkos riogás Vergődik a bástyán, rémít szanaszerte ;

Szikrát üt a csákány, rombol, sebet ás,

Iszonyat köve hull a fejekre.

Felrezzen az ábránd, megtépi a szél,

Egy méla tekintet — s elhagyja a berket . . .

»Nos merre tubácskám ?« — Néz, vallani fél —

Hova rejtse a drága keresztet?

»Lódulj fene féreg, megfojt a halál !«

Nem mozdul a dalja, nem csiigg, noha gyérül !

Izzó koszorú, füst kóvályog alá S kaczagó zaj a fal tetejéről.

Ábrázata méreg, tekintete tűz,

Felrántja, lecsapja az isteni thórát;

Lábához omoltan vonaglik a szűz :

»Könyörülj, ne taposd le Szefórád !«

Ellankad a tábor, leroskad a bak . . .

Hátrálj deli harczos, mért küzdeni már most ?

Olajfa-hegy ormán a fényes alak *) :

»Szabadítsd meg a krisztusi várost!«

*) Az Olajfák hegyének csúcsán állítólag napsugáros fényben ragyogó pánczélos vitéz tűnt fel s kezével Jeruzsálem felé integetvén, lelket öntött a csüggedő keresztesekbe. (L. Bumiiller J. Világtörténetét.)