Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
206 HI. A kath. egyház és tanai. 9. A trid. hitvallás magyarázata. nem akarja foglalni.“ IX. Pius pápa pedig tudvalevőleg 1854- ben deczember 8-án az egész kath. világ örömére a bol- dogságos Szűz szeplőtelen fogantatását ünnepélyesen kimondotta, azaz kinyilvánította, hogy Mária létezése egyetlen pillanatában sem volt az eredeti bűnnel beszennyezve. Tehát Mária is oly tisztán került ki a Teremtő kezei közül, mint Ádám és Éva. Mi Ádámnak többi gyermekei nem vagyunk ugyanilyen állapotban, mi csak a keresztség által tisztulunk meg az eredeti bűntől. Mert miként az Ádámtól való származás bűnnel szennyez be minket, akként a keresztség által való második, újra születés a második Ádámnak, az Üdvözítőnek tagjaivá teszen minket; s valamint az Ádámtól való származás által nyerjük emberi természetünket s ősatyánkhoz való hasonlatosságunkat, akként az újra születés „az isteni természet részeseivé“ ') teszen minket, a mennyiben a természetfölötti, megszentelő mulasztót, mint új természetfölötti életelvet lelkűnkbe oltja. Mert hát a természetfölötti malasztot nem szabad csupán jóakaró kegyességnek gondolnia, körülbelül olyan értelemben, mint mikor azt mondjuk, hogy valaki kegyben áll valamely uralkodónál. A megszentelő malaszt valóban létező, physikai valami, mintegy lelke a léleknek, mindazonáltal oly módon, hogy a malaszt önállóan a lélek nélkül nem létezhetik oly formán, miként pl. a lélek a halál után a testtől függetlenül létezik. Ezen megszentelő malaszt, melyet a keresztségben nyerünk, Istenhez hasonlókká, Isten gyermekeivé, a szt. Lélek templomává teszen minket, s azonkívül jogot ád nekünk a mennyországra, föltéve, hogy e malaszt állapotában halunk meg, s nem veszítjük azt el halálos bűn által. A megszentelő malasztnak ezen lakodalmi ruhája nélkül senki sem juthat a mennyországba; ezen malaszt az, mely a túlvilágban glória- fénynyé leszen, melynek segítségével Istent szemléljük ; ezen malaszt növekedhetik is bennünk, s minden jó cselekedet, i) Pét. II. 1, 4.
