Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra
121 módon történt kinyilatkoztatást kell alapúi vennünk és nem egyszerűen előbbi eseményekről szóló emberi hagyományt, már abból is kitűnik, hogy az előzményekben- oly dolgokról van szó, melyek az első ember teremtése előtt történtek s melyeknek ismeretére nem saját tapasztalása, hanem csak más által juthatott az ember. Nincs tehát bebizonyítva, mintha a Mózes által említett hat napi rövid időköz és a modern geológia által követelt ama hosszú periódusok között ellenmondás léteznék. Épen oly kevéssé létezik ellentét Mózes elbeszélése és a geológia között, a különböző alkotások egymásutánjait illetőleg. A szentirás szerint a harmadik napon teremtettek a növények, ') az ötödiken a „halak és madarak .... és mindenféle csúszó-mászó állatok“,* 2) a hatodik nap teremtettek az állatok nemeik szerint, és végül az ember.3) — Ugyanezen sorrendet mutatja a geológia is : a most feltalált legrégibb szerves maradványok, növények maradványai, és a növényvilág fénykora körülbelül a kőszénképződmények idejére tehető. Az erre következő, nevezetesen a Jura és Kréta képződmények, gazdag választékban mutatják a halakat és a hatalmas „tengeri szörnyeket“ ; ellenben az emlős állatok csak az újabb képződményekben jelentkeznek, és pedig annál nagyobb számban, minél közelebb érünk a jelenkorhoz. Emberi maradványok csak a legújabb képződményekben találhatók, és hiába volt minden törekvés, hogy emberi maradványok létezését a régibb periódusokban bebizonyítsanak. Már gyakran diadalmaskodni vélt a hitetlenség a szentirás fölött, midőn emberi csontokat fedezett fel oly képződményekben, melyek lehetséges, hogy talán százezer évesek is ; de az egész dologból mindig vagy az sült ki, hogy egy amphibium csontvázát tévesztették össze az ember csontvázával, vagy pedig az, hogy az egész dolog nem egyéb, mint bányamunkások csalása, kik szerettek volna ily módon egy kis borravalóra szert tenni. ÖnkényteMózesi teremtéstörténet. ■) Móz. I. 1, 11—13. 2) Móz. 1. 1, 20—28. 3) Móz. I. 24—31.