Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
gényházak tárgyában. Ezen indokolás minden izében alaptalan. A szegénynek igényei nem oly természetűek, mint a kereskedőéi; árvagyermekeknél stb. lehetetlenség megelőzőleg hajtott „gazdasági haszonról“ és egyenértékű viszonzásról beszélni. A szegényápolás inkább az emberi nem egységében és szolidaritásában birja alapját. Mindenki igényt tarthat e föld javaira; a föld s annak javai az emberiségnek, mint az emberek összességének tulajdonát képezik. E javaknak, mint tulajdonnak felosztása, megmenti egyesek birtokát mások önkényétől, de nem szabadítja fel Isten előtt a kötelességtől a társadalommal szemben. Ha valaki akár tékozlásból akár pazarlásból javait nem gyümölcsözteti a közemberiség szolgálatában, azért szomszédja legkevésbé sincs felhatalmazva őt e miatt felelősségre vonni, csakis Isten, ki az Ítéletet magának tartotta fenn, fogja őt azért számadásra vonni. A mit a tulajdonos felebarátjai egyikének tett vagy tenni elmulasztott, Isten, mintha 0 neki tette, vagy tagadta volna meg, vagy meg fogja jutalmazni vagy megbüntetni. Azonban már^ezen a világon megbosszulja magát a társadalom iránti kötelmeknek elhanyagolása. A mint a gazdagok megfeledkeznek a szeretet cselekedeteiről, legott felébred a szegények szivében a gyűlölet, mely neki ront minden tulajdonnak s létrehozza a szocziális válságot. A mint az igazságosság körvonalozza az egyedek jogait s biztosítja az egyén szabadságát és személyiségét, épúgy a szeretet is megfelel a szolidaritás törvényének, az emberi nem egységének ; szabályozza az egyén viszonyát az összemberiséghez. Lehet, hogy valaki feleslegesnek tartja a szeretetet, elégségesnek hiszi, ha tisztán igazságosság uralkodik, mint ez manapság oly sokszor történik, de akkor aztán megbosszúlja magát a szolidaritás megsértett törvénye, s a mit a szeretet önmagától tenni nem akar, a szoczialisták és kommunisták módjára használt kényszer erőszakkal is ki fogja azt csikarni. A gazdagnak és birtokosnak kötelességei vannak a társadalom iránt, a szegény és erőtlen mások sze- retetére és segélyére van utalva. Nincs egy teremtmény sem, mely oly elhagyatottan jönne a világra s melynek olyannyira szüksége volna szeretekre, mint az ember. Köny a gyermeknek első kenyere. Es mig az embert sírba nem teszik, mindig rászorul mások szere- tetére s áldozatkész szeretetére. Számtalan esetben jut az ember, a nélkül, hogy módjában volna ezen változtatni, oly viszonyok közé, melyekben az egyén ereje ellankad, s csakis felebarátjának szeretettel nyújtott segítsége szabadíthatja meg ! Ily esetekben a szeretet van hivatva a szegényápolásra.1) 1. §. A kényszer szegényügy. 135 l) V. ö. Ratzinger, Volkswirtschaft, 416. s k. 1.
