Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

tosítva van. Egyébiránt itt nem bocsátkozunk a részletekbe, mert a munkajog szabályozása nem esik kitűzött feladatunk körébe. Megkívánjuk, hogy a keresetképes munkások ne vonassanak bele a szegén y ti gy körébe. Az államnak kötelessége a munkásügynek olyképi szervezéséről gondoskodni, bogy a mellett mindenkinek, ki dolgozni képes és akar, nemcsak saját maga, de övéi számára is biztosítva legyen a megélhetés. A gyáripar ilyetén szervezésének alapvonásait már jeleztük, részletekbe bocsátkozni nem volt szándékunk. Csak egy észrevételt akarunk még tenni. Több oldalról azon félelemnek adtak kifejezést, bogy ha az elöljáróság magokból a munkásokból alakul, minő Brandts F. m.-gladbachi gyárában a „legöregebbek gyülekezete“, igen könnyen megtörténhetik, hogy az ily kezelő testületek körében a szoczializmus üt tanyát. A tapasztalás épen az ellenkezőről tanúskodik. Mindenütt, a hol csak ily munkásokból alakult igazgató bizottságok léteznek, rendszerint a legjobb és legértelmesebb elemet választják be azokba. Ugyanazon munkások, kik politikai választásoknál csakis a leg- tűlzóbb radikális hangadót választják meg képviselőjöknek, itt, hol saját érdekeik intézéséről van szó, nagyon derék és higgadt képviselőket választanak. ')

Epoly tarthatatlanok az állapotok a kézműveseknél is, mint minőket a gyármunkás-osztálynál láttunk. A kézműiparnál nem csupán az előállítás mértékét kell a czéhek által szabályozni, hanem a munkaszünetnél is bizonyos megszorításokat kell tenni, hogy a mesterek és legények ne legyenek kénytelenek nyomorult napi bérért dolgozni uzsorás üzlettulajdonosaiknak. Csakhogy, valamint a gyáriparnál, úgy a kézműiparnál is hiányzanak az erkölcsi feltételek arra nézve, hogy újra vissza lehessen állítani a virágzó iparjogot. Ama kicsinyes kenyéririgység és. rövidlátó haszonlesés, mely ezelőtt száz évvel a kézműipar romlását okozta, ma is akadályt gördít a czéhrendszer bármiképen való felvirágoztatása elé.2) A mint egyiknek pénzes ládáját megtöltenie sikerűit, büszkén elkülönzi magát többi társaitól s legott feltétlen „iparszabadságért“ rajong. Épen a jómódú iparosmesterek azok, kik legszívtelenebbek s leginkább szűkmarkúak legényeik- és inasaikkal szemben. A mesterek hibája folytán a munkaadás ma már puszta könyöradománynyá, a munkaképes legények pedig kóborló koldú>) V. ö. : Jean Loesevitz, L’organisation corporative du travail national, exposé des idées de M. M a z a r o z (Paris 1883.).

s) Y. Ö. B o b e r t a g, Vom güldnen faulen Handwerk (Grenzboten 1882, II. 476).

1. §. A kényszer szegényügy. 121