Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
2. §. A szabad munka és keresztény egyenlőség. 59 nővéreknek tekintek egymást, s a mint Minutius Felix *) magát kifejezi, mint „egy állásból valók“ testvércsókot váltanak. Valamint a templomban, úgy az agapánál, a lakománál, a családi élet ezen nyíl vaníliásánál is, találkozott a senator és rabszolga ; egy tálból étkeztek mindketten. Itt már bajosabb volt fentartani az egyenlőséget ; Corintbusban sz. Pál apostolnak erélyes fellépésére volt szükség, bogy az összetartás és testvériesség a szeretetlakománál fen- tartassák. A munkánál már nem szerepelhetett ama nyers szigorúság, kegyetlenség és embertelenség, melyet Apulejus vázolt. A keresztény gazda méltányosságot és szelídséget tanúsított, „mivel mindkettőjüknek közös uruk van a mennyben.“ „Soha se parancsolj haraggal a rabszolgának vagy szolgálónak, mert ugyanazon Úrban reménylenek, a kiben te.“ * 2 3) A kik csak az imént, az istentiszteletnél, testvércsókot váltottak, a munkánál sem lehettek ellenségek. A keresztények nagyobbrészt önmagok is munkások valának. „Nem sokan vannak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek,“8) mondja sz. Pál. A dolgos kereszténynek rabszolgájához való viszonya nem volt olyan, mint az úré szolgájához, hanem inkább olyan lehetett, mint a mesteré legényéhez.4 5) Megszűnt az ostorozás és békózás, valamint a túlságos meg- terheltetés is, mert az egyház a vasár és ünnepnapok (karácsony, vizkereszt, husvét, áldozócsütörtök), valamint az apostolok napjainak megünneplését követelte.6) A kereszténység meghozta a munkás embernek a pihenő napot. A keresztény úr jóságos és szelid volt, védte és vigasztalta rabszolgáját Isten iránti szeretetből. A kereszténység azonban nem csak az úr és szolga közötti viszonyt tette nemesebbé, hanem az utóbbinak endedelmességét is megszentelte. A szolga nem dolgozott kényszerítve, a korbácstól való félelemből, hanem kötelességének tudatában, önkényt és szívesen. A keresztény urában Isten helyettesét látta s mint ilyennek engedelmeskedett. De nem csak ') Omnes pari sorte nascimur. „Féljed az Istent, ki úr és szolga felett ítél, ki nem a személyre való tekintettel, lianem a Szentlélek választása szerint választott.“ Ep. Barn. c. 19. 2) Ep. Barn. c. 19. „Sohase vesd meg a rabszolgát vagy szolgálót.“ Ep. Ign. ad Polycarp. 3) 1. Corinth. I, 26. 4) Y. ö. Const, apóst. IV, 12. Clem. Alex. Paed. lib. Ili, (ed. Colon. 1688) 262. 1 ; Strom, lib. IV, 499. 1. 5) Const, apóst. VIII, 33.
