Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604

1. §. A politikai és társadalmi állapotok.

53

sok keresztény egész életén át megtett — hanem bőjtölni napestig, egyes bűnbánati napokon a xerophagia, száraz étkek élvezete volt, meghagyva; nagyszombaton pedig, midőn a keresztények az éjeta templomban együtt töltötték, teljes böjtöt tartottak egész napkeltéig. így bőjtöltek a vértanuk korában.*)

Miként a katonának vannak állomásai, melyeken nagyobb éberséggel kell őrködnie, szükség esetén pedig harczolnia is, a kereszténynek is voltak állomásaik (statio). Ilyen állomások az üldöztetések idején tűzettek ki és Rómában minden szerdán és pénteken megtartattak. E napokon mindenféle bűnbánati cselekedetet végeztek : önmegtagadást, imát, böjtöt, alamizsnálkodást, a sz. áldozattal kapcsolatban. A statio napján Krisztus szemlét tartott serege felett, hogy — mint sz. Pál apostol mondja — Isten fegyvereivel lássa el őket.2)

Nem azért katona valaki, hogy végelgyengülésben múljék ki. a keresztény is jól tudta, hogy minden pillanatban készen kell várnia a halált, a vértanúság kínos halálát. „A mostani keresztények százada — mondja Tertullián — nem arany század. Az angyalok által számotokra hozott ruha a vértanúhalál takarója.“ Mindnyájan érezték — mint sz. Pál mondja — , a jelen való szükség“ nyomását, s életük nem volt más, mint előkészület a vértanúságra. A kiknek kincseik voltak, úgy éltek, mintha ilyenekkel nem bírtak volna, vagyonuk mindenkor a szükölködők rendelkezésére állott, s mindenkor készen voltak bárminő ideiglenes jótól megválni. Csak a hősies bűnbánat, folytonos ima, szigorú böjtök, bőkezű alamizsnálkodás, a szűzies tisztaság megőrzése a házasságon kívül, önmegtartóztatás a házaséletben, csak ezek képeztek a keresztényekből vértanúkat, ezek tették valóban szabadokká. A tudat, miszerint minden pillanatban készen kell lenniök a kínteljes halálra, az erre való folytonos készület ima, böjt és alamizsnálkodás által, ezek a keresztényeket megszabadnák a világhoz való ragaszkodás és tapadástól és szülték az Istennel való egyesülésnek azon hatalmas vágyát, melyet a vértanúk krónikái megragadóan ecsetelnek. Az üldözések korszaka oly áldozatkészséget mutat fel, milyenre a későbbi nemzedék többé nem emelkedett, s a melyet a mai világ már nem is képes felfogni.

*) Számos adatot hoz fel Champagny i. h. 269. 1. kinek bizonyítékaira ámaszkodunk.

U. o. II, 270. A keresztények a pogányokat ngyanazon névvel illették, melylyel Rómában a katonák a nem katonákat nevezték (pagani). Később e név más jelentményt nyert.