Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
1. §. A politikai és társadalmi állapotok. 51 már tárgyaik miatt is elvetendők. Mi gyűléseitekben sem jelenünk meg. Mi sem áll távolabb tőlünk, mint nyilvános életmódotok.“ Még a halálban is külömbözött a pogány és keresztény gondolkodásmód és eljárás. A kiméit pogány hulláját virágokkal boríték és elégeték. A pogányok babonás félelemmel viseltettek a hulla iránt s csak a hamut gyújtók hamvederbe. Máskép cselekedtek a keresztények. A testet, melyből a lélek tovaszállott, úgy tekintették, mint elporladó hüvelyt, de a mely egykor feltámad s átszellemül ; azért illatos anyagokkal hinták be s a föld szülöttét átadták a földnek, hogy porrá legyen, a mi porból lett, mig Isten mindenhatósága újra feltámasztja s a lélekkel egyesíti a mennyei dicsőségben. A keresztény lépten-nyomon ellenkezésbe jött a pogánysággal a családi tűzhely mellett, az utczán, a műhelyben, a mezőn, az úton. A pogány pedig viszont a keresztényt — épen mivel ez kénytelen volt a nyilvános élettől távol maradni vagy a pogánysággal ujjat huzni — nem csak különcznek, hanem a fennálló társadalmi és állami rend felforgatójának is tekinté. A pogányság irtó- harczot kezdett a kereszténység ellen. Kényszerítették a keresztényeket, hogy rejtőzzenek, s aztán bűnül rótták fel nekik, hogy — rejtőznek. Mivel a keresztények kényszerítve voltak istentiszteletükre és szeretetlakomáikra (agapa) a reggeli és esti órákat használni, az elvetemült és rágalmazó zsidóság1) élt az alkalommal s szítogatta ellenük a pogányok gyűlöletét. Már ezen szavak is : titkos szövetkezetek, éjjeli összejövetelek, elégséges okúi szolgáltak a titkos társulatok ocsmányságaival ismerős pogányoknak, hogy a keresztényekről a legrosszabbat gondolják. Oedipus és Thyestes minden bűnével, vérfertőztetéssel és emberevéssel, vádolták a keresztényeket, az Úrvacsoráját és szeretetlakomát a zsidók rágalmai szerint magyarázván. A kik ezzel sem érték be, hozzá tették, hogy a keresztények szamárfejü embert imádnak.2) Erre vonatkozik a palatini császárpalota paedagogiumának falán talált torzkép. E rágalom a keresztényeket oly megvetéssel sujtá, hogy a pogányok kereszténynyel szóba állani is szégyenlettek.3) ') Ezt bizonyítják Justin, Minutius Felix, Tertullián, Origenes, Irén és Alex. Kelemen. V. ö. Champagny, II, 265. 2) V. ö. Tertullián, Apolog. 7, 16. 3) V. ö. Origenes in ep. Pauli VI, 27. A keresztények iránti megvetés számtalan gúnynévben nyert kifejezést. Ilyenek : halványarczú éji madarak, kétségbe esett koplalók (scapodes, desperati, lucifugae et latebrosa natio.) Mint hóhérpecsenyét máglya-táplálékát és halál áldozatát emlegették (remaxii, vestiarii, sarmentitii, biothanati). Már sz. Pál apostol is látnokilag, mint „halálra valókat“ jelzi őket (I. Corinth. IV, 9.). 4*
