Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
32 I. A keresztény ókor. 1. Az apostolok korszaka. ködött.“ „A jótékonyságról pedig és adakozásról el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatok tetszenek az Istennek.“ *) Krisztus titokzatos testének tagjaiban a ló elv, hogy a keresztény közösségben tekintve őket, mindenik egyenlő. De ezen egyenlőség nem szüntet meg minden külömbséget, ezen egyenlőség nem gépies, hanem testvéri szeretet eredménye. A szeretetnek szabadon kell részvétét mutatnia, mert a kényszerítés elöli a szeretetek — Miként Üdvözítőnk tanításában, úgy sz. Pál apostol leveleiben is, a szabadság és egyenlőség csodálatos összhangba olvad oly módon, hogy a felebarát és önmaga iránti szeretet a mindkettővel közös Isten iránti szeretekhez kapesoltatik. „Minden és mindenben, Krisztus.“ A személyes részvét és az anyagi adományban testileg és anyagilag ugyan a szűkölködő, de lélekben a szűkölködő közvetítésével Krisztus részesül. Minden adomány áldozat, még pedig Istennek tetsző áldozat,2) mi által az Isten áldását érdemeljük ki. Hogy azonban az alamizsnának ezen magas és szent áldozat jellege legyen, mint önkénytes ajándékot kell azt adni. Az adomány szabadsága feltételezi tulajdont. A szent- irás mindig óvja a tulajdont, mely a keresztény társadalomban azon magasztos feladatot nyerte osztályrészül, hogy nem csak segít a felebarát szükségén, hanem az ég áldását is lehívja gazdagra, szegényre. A szegény áldja az Istent a kapott alamizsnáért, a gazdag pedig Isten áldását nyeri a hozott áldozatért. Ezen áldás pedig biztosítja a társadalom lelki s testi boldogságát. „Hatalmas pedig az Isten minden jót bőven adni nektek, hogy mindenben, mindig teljes elégségtek lévén, bővelkedjetek minden jótéteményre. “ Pál az alamizsna szabadsága által a tulajdon szentségét védi, az Isten előtti egyenlőséggel és testvéri szeretettel pedig a kö- nyörületesség kötelességét szilárdítja. A második corinthusi levél remek két fejezetéből, a 8. és ■9-ből kitűnik, miként iparkodik sz. Pál, miként törekszik ezen két elvet egyesíteni és kiengesztelni, a nélkül hogy egyikből is engedne valamit. Azt kivánja, hogy az achajabeliek szükséget szenvedő testvéreik javára adakozzanak, és pedig bőven,3) szívükre köti ezen kötelességet és lélekemelő szavakban emeli ki a keresztény alamizsna jelentőségét, de nem akar parancsolni, kényszeríteni ') II. Cor. VIII, 18. ; XII, 21-26. Zsid. XIII Rom. XII. *) Phil. IV, 18. Zsid. XIII, 16. 3) Ki keveset vet, keveset fog aratni. II. Cor. IX. 6.
