Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
1 §. Az első keresztény község Jeruzsálemben. 29 élesedett. A héberek éreztették túlsúlyokat a görögökkel, mint kisebbségben levőkkel, a mi különösen a szűkölködő görög özvegyek mellőzésében nyilvámilt. A kereszténység fiatal csemetéjét nagy veszély fenyegette. De a liivők életrevalósága, testvéri szeretete, keresztény érzülete mellett ezen viszályt maga a község megszüntette. Az apostolok belátták a munkafelosztásnak s az eddigi szervezet tágításának szükségességét, belátták, hogy a község testi szükségletei iránti szorgoskodásnk által, főhivatásúktól, az evangélium hirdetésétől vonatnak el ; azért egy új intézmény életbeléptetése által gondoskodtak helyettesítőkről. Hét férfiú bizatott meg a közös étkezések rendezésével s vezetésével ; a hét férfiút a község választá, az apostolok pedig mindnyájuk imádsága közben, kézrátétel által felszentelték őket. Valának pedig ezek sz. István, ki méltónak találtatott, hogy szeretetének heve, imái és vértanúi halála által az egyháznak Pált, a nemzetek nagy apostolát szerezze, s sz. Istvánon kivíil még Fülöp, Prochorus, Nicanor, Timon, Parmenas és an- tiochiai Miklós.1) Ezek voltak a „diakonok“, de nem oly értelemben, mint a későbbi egyházi rendbeliek, hanem tágabb értelemben segítő helyettesek ; később mint presbyterek (áldozó papok) szerepelnek.2) A szegényápolás mindig a község elöljáróinak, a püspökök és papok dolga volt. Nem is lehetett máskép, mert az adományok a sz. áldozatnál adattak át, s a község vezetője által osztattak szét Isten áldásaként a község szegényei közt. A diakonok, mint nevük is mutatja, csak a segítő, szolgáló és végrehajtó személyek voltak, mig a püspök vagy a helyettesítő pap főintéző, határozó és döntő tényező volt és maradt is. Nagyon téves azon felfogás, mely szerint a diakonok önállóan intézték volna a szegényápolását; azok, kik ezt állították, nem vették figyelembe azon tényt, hogy az alamizsna mindaddig, mig a régi egyházi szegényápolás létezett, a legszorosabban egybe volt kapcsolva az áldozat bemutatásával. Az isteni tisztelet alatt adattak át a püspöknek az áldozok adományai és a szegények az oltárról nyerték eltartásukat. A végrehajtás természetesen a diakonok dolga volt, s minél nagyobb volt valamely község, annál inkább emelkedett a diakonok segédkezésének jelentősége. ') Ap. cs. VI, 1—7. 2) Ap. cs. XI, 30; XV, 6. V. ö. Düllinger, Christenthum u. Kirche 301. 1 Seidl. Der Diakonat in der Apostelgeschichte und in den paulinischen Briefen („Katholik“ júniusi és júliusi füzeteiben 1883) az ellenkező állítás mellett nem hozott fel meggyőző bizonyítékokat.
