Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Szerző előszava a második kiadáshoz
XXVI dolgot nem vehettem figyelembe, sok pedig csak részleges munkába való. Azért ne lásson az olvasó hanyagságot ott, hol tekintettel az egész műre rövidebbnek kellett lennem s ismét ne gáncsoljon a túlságos részletesség miatt ott, hol véleményem szerint okom volt messzebbre kitérni. Művemet azon állítással kezdettem, hogy a szegénység története egyúttal az emberi iparkodás története. A szegénységet nem lehet elszigetelten tekinteni, az nem külön álló jelenség, hanem a társadalmi rendnek, a. gazdasági viszonyoknak és az uralkodó vallás-erkölcsi elveknek a kereset terén nyilvánuló eredménye. Az egyház mindezen viszonyokra döntő és javító befolyást gyakorolt, nem csak a vallás-erkölcsi állapotokat alakította át teljesen, hanem a gazdasági haladást is nagyban előmozdította s igy hozzájárult a szegénység enyhítéséhez. Ámbár az egyház tevékenysége ezen részének kifejtését a tétel nem követeli, mégsem akartam egészen mellőzni. Leginkább három év előtt megjelent munkámra utalhattam, !) mely kimutatja, hogy a keresztény eszmék mily befolyást gyakoroltak az egész társadalmi s gazdasági élet átalakítására. Mennyiben folytak be a társadalmi és politikai viszonyok a szegényápolás külső szervezésébe, azt a jelen második kiadásban tárgyaltam kimerítően. Beható vizsgálat alá vettem a társadalmi s politikai helyzetek és a szegényügy szervezetének alakulása között fenforgó kölcsönhatást, A figyelmes olvasó látni fogja, hogy számos tényt új szempontból világítottam meg. A római birodalom politikai viszonyai és a hitközségek szervezete mellett egyedül a házi szegén y ápolás volt gyakorlatban ; Constantin után a keresztények növekvő száma és a mindinkább terjedő pauperismus szükségessé tette, hogy a házi ápolás mellé az intézeti ápolás sorakozzék. A frank birodalomban a községi szegényápolás csak addig maradt gyakorlatban, míg a közszabadok rendje megőrizte függetlenségét. Mihelyt a hübér-rendszer győzedelmeskedett, a hitközségek kötelességei a földesúrra (senior) szállottak át, kinek valamennyi alattvalójáról kellett gondoskodnia. Ezeken kivíil az egyház szervezte az intézeti ápolást. A kolostorok mellett és minden püspöki székhelyen, nem sokára a legtöbb plébánián is kórházak emelkedtek a betegek, szegények és árvák ápolására. A városok keletkezésével némikép újból életbe lépett a községi szegényápolás. Kifejlődését a 15. és 16. századbeli társadalmi és gazdasági átalakulás idézte *) *) Die Volkswirtschaft in ihren sittlichen Grundlagen.
