Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
8. §. A kanonissák és a szegényápolás. 211 8. §. A kanonissák és a szegényápolás. A kanonokéhoz teljesen hasonló rendszabályokat alkotott Amalarius az apácza-kolostorok számára;1) ezen szabályt is szente- síté az aacheni zsinat és a frank birodalom összes apácza-kolostorá- ban alkalmazni kellett.* 2) Az idegenek ápolása, a szegények gondozása az apáczák számára adott szabályokban még inkább előtérbe lép, mint a kanonokok számára készültekben. A női nem sokkal inkább hajlandó az irgalmasság cselekedeteire, mint a férfi nem és úgy látszik, hogy a törvényhozó ezen jellemvonást számításba vette. A kapunál elrekesztett helyiség létezett az idegenek beszállásolására. A kolostoron kivül a templom közvetlen közelében volt a kórház, melyben a vidék szegényei élelmet kaptak, a munkára képtelenek és elaggottak élethossziglan gondoztattak. Ezen kórház a kolostor költségén tartatott fenn és valamely kipróbált férfi vezetése alatt állott, „a ki gyűlölte a fösvénységet és szerette az adakozást.“ Magának a kolostornak területén külön épület állott, melyben özvegyek és szegény nők nyertek hajlékot és ellátást.3) Kétséget nem szenved, hogy a betegápolás is kapcsolatban volt vele, bár a szabály nem említi. 9. §. A kolostorok. (Szerzetes-kolostorok.) A kolostorok az egyházi életnek az első Karolingek alatt történt felbomlásába szintén besodortattak. A püspökök rendesen azon gazdag kolostorokat tették tönkre, melyek joghatóságuk alá tartoztak,4) a hatalmiak alól kivettek pedig védtelenül állottak a kapzsi világiak támadásaival szemben és rendesen áldozataiul estek. Némely kolostor a világi papság példáját utánozta, fényűző és puha életet folytatott, kicsapongás és féktelenség tanyájává lett. Martell Károly és Pipin kényük-kedvük szerint bántak a kolostorokkal és világiaknak adományozták jutalmúl, a kik csak a dúsgazdag java*) Hefele i. h. IV, 13. azt hiszi, hogy a szabály inkább kanonissák, mint apáczák számára készült. Vannak azonban a mellett szóló érveink, hogy a szabályt minden apácza-kolostor elfogadta. V. ö. Epist. Ludovici Harduinnál IV, 1176. 2) Liber de institutione sanctimonialium. Harduin IV, 1129. s lcöv. 3) C. 28 : ad portam monasterii locus sit talis habendus, in quo adventantes quique excipiantur .... sed etiam intra monasterium receptaculum, ubi viduae et pauperculae recipiantur et alantur. . ., extra monasterium juxta ecclesiam, in qua presbyteri cum ministris suis divinum explent officium, sit hospitale pauperum, cui etiam praesit talis, qui et avaritiam oderit, et hospitalitatem diligit .... unde pauperes ibidem recreentur et foveantur. V. ö. még c. 23. 4) Adatok Rothnál, Geschichte des Beneficialwesens 263. 1. 14*