Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Jegyzői jelentés
XXIII Jelen évi kiadványunk tartalmát illetőleg azon t. Pártolóink megnyugtatására, kik szivesen látják, ka eredeti dolgozatokkal lépünk a nyilvánosság elé, megjegyezzük, hogy ezen iránynyal távolról sem akartunk szakítani. Sőt a mostan követett eljárás, midőn ismét fordítást adunk ki meggyőződésünk szerint épen arra fog szolgálni, hogy a szóban forgó irányzat biztosabb, állandóbb alapra fektettessék. A fordítás kiadásával járó erőmegtakarítás, a pályázatoknak fentebb feltüntetett kedvező eredménye ugyanis azon reménynyel kecsegtetnek, kogy ezután iskolánk kosszabb időn képes lesz eredeti dolgozatokkal fellépni. Emellett erős szándékunk jelen évi kiadványunkat is már alapul venni önálló munkálkodásra, úgy kogy — ka Isten kedvez törekvéseinknek — a jelen műnek jövő évben megjelenendő második kötete a szegényápolással szoros tárgyi összefüggésben álló eredeti részeket is fog tartalmazni. Ezen kijelentés után s hivatkozva még a jelen műnek irodalmi jelentésünkben feltűntetett kitűnő oldalaira, bizalommal reméljük, hogy ez évi kiadványunk t. Pártolóinknál szives fogadtatásra fog találni.