Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 1. kötet, 47. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884)

Első könyv. A két társadalomról, a két hatalom sajátlagos eredetéről és szervezetéről - Második rész. Az állam

85 MOULAKT, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. a) Akár a társadalomnak adja Isten a hatalmat, hogy <ez ruházza azon személyre, a ki azt gyakorolni fogja ; akár csupán a kormányforma meghatározására és a személy kije­lölésére jogositja is fel a népet, hogy azután ő maga (t. i. az Isten) ruházza rá közvetlenül a fönségi jogokat, — telje­sen egyre megy, mert mindkét esetben Istentől ered a hata­lom s egyformán van szentesítve. — Az uralkodó mind a két esetben Isten szolgája ; hatalmát csakis a megelőző vá­lasztás alapján nyeri. Ha a választás megtörtént, egyik véle­mény szerint sincs arra szükség, hogy Isten egy újabb tény által nyilvánítsa ki, miszerint a kiválasztott egyén megka­pott minden kötelességének teljesítéséhez szükséges hatalmat. b) A főhatalom birtokosának jogai mindkét esetben, legyen az örökös, vagy választott egyeduralkodó, vagy köz­társaság elnöke és bármilyen legyen a kormányforma, — ugyanazok ; e jogok szintén magukon viselik az isteni tekin­tély bélyegét ; következéskép az engedelmességre való köte­lezettség s az alattvalók egyéb kötelmei ugyanazok. — A gyakorlatban tehát nem lehet a kettő közt különbséget fel­fedezni. — Ha ez igy áll, mondják elleneink, mért helyeztek oly jeles hittudósok, mint Bellarmin, Suarez a kérdéses kü­lönbségre oly nagy súlyt ? Ennek okát azon körülmények fejtik meg, a melyek között éltek. A tizenhatodik század vallási forradalma következtében a királyi hatalom túlterjeszkedett a kellő határokon azáltal, hogy jogot nyert a vallási dolgokban ujitásokat eszközölni. Ezen káros túlhajtással egyidejűleg Francziaországban is megkisérlették a pápai hatalom kisebbítését; azért a királyi hatalom közvetlen átruházásáról szóló tant kellett érvényre emelni és elfogadtatni, hogy a világi fejedelmek és a pápák hatalma egy fokra állittassék. A közvetlen átadás rendszerét kétségen kívül nagyon helyesen lehet magyarázni, mindazonáltal téves értelmet is rejthet, mely egészen arra irányul, hogy a népek lassanként elfeledkezzenek arról, mi­szerint az egyház különös és természetfeletti módon alapit- tatott. Ezt a jogos határon túlmenő értelmet magyarázták

Next

/
Thumbnails
Contents