Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
A KERESZTÉNYSÉGTŐL VALÓ ELTART. A LIB. PROTEST.-BAN____35 ságra hozta és világosan kimutatta, hogy a protestáns egyházban, bármily nevet vegyenek is föl, nincs joguk többé állást foglalni. Hallgassunk csak meg egyet a protestáns egylet szóvivői közül, miként nyilatkozik Strausz érdemeiről a »Testament» megjelenése előtt és után. «A kritikában, mondja Schwarz K.1 Strausz előtt mindenütt félszegség, bizonytalanság és egyeztetésre való törekvés tapasztalható. Az egyes iratok hitelessége és nem hitelesség-e között, a történelem és hitrege között kétkedő ingadozás észlelhető. — Az inspiratio tana határozatlan, különösen az isteni viszonya az emberihez, lényegesen meg van rontva . . . Ekkor rontott be a fergeteg oly oldalról, a honnan senki sem várta. Egy férfiú, a ki sváb természetének komolyságával és alaposságával tanulmányozta a hittani tudományokat és bölcsészetet, a ki Hegel és Schleiermacher szellemében képezte magát, ö volt az, ki a kritika égő fáklyáját a hit erődjébe dobá. . . Gyakran veték szemére, hogy az ö «Jézus élete» tulajdonképen semmi újat nem tartalmaz, hogy az nem egyébb. mint pontos összeállítása mindannak, a mit a történelmi kritika az utolsó időben kivívott. Nem gyanították, hogy ezáltal nagy dicséretet mondanak, mert éppen az a sajátságos minden korszakalkotó műnél, hogy érett gyümölcsként lehull az a megismerés fájáról, hogy az egész múlt rajta fáradozott. így van ez Strausz «Jézus életénél» is. Ez éppen úgy a múltnak terméke, amint azt önmaga fölé emeli, midőn azt befejezi. Felölel az minden kritikai kutatást Jézus életéről, de egyúttal kiegészíti, kiélesíti, kihegyesíti, egybefoglalja s egy alapgondolatra vezeti vissza azokat. Éppen az egész eljárás sziikségképenisége, mely természeti processusként fejlődött, azon keresetlen tárgyilagosság, melylyel a szerző egyúttal saját műve előtt meghajol, nem egyéb sáfárnál, ki az egyes tételeket feljegyzi s összeszámlálja, éppen ez képezi a könyv imponáló, vagy talán helyesebben megdöbbentő jellegét. A sors kérlelhetlen egykedvűségével állott a közönség előtt a könyv, melyben az evangéliumi történet kritikájának vég1 Zur Geschichte der neuesten Theologie. 1856. 102. 1.
