Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
28 MUNKÁLATOK 46. F,VF. liivőnek kell lennie. Az öntudat, melyet Krisztus, az öntudat tisztítója, megtisztított, a szellem (ocujj.«) szükséges kritériuma; a kereszténység tudományos bírálatának, mindennek, a mi keresztény, szellemileg ,kell megitéltetnie. (I. kor. 2. 14.) Csak az választhatja el helyesen az igazat a hamistól, a ki keresztény, a ki kenettel, (Chrisma) bir (I. Ján. 2,27); a kereszténységnek azon bírálói, kik e kellékekkel nem bírnak, a szó keresztény értelmében, szellemtelen bírálók, kiknek bírálata, bármily szépen csillogjon is látszólag, magában véve érvénytelen és szégyenletes kudarczot vall. Először Isten gyermeke, csak azután hittudós! először hivő, csak azután hittanító, hitbíró, csak azután bírálója a kereszténységnek. Ez Isten országában a megszeghetetlen rend, mely természetesen nem igen tetszik azoknak, . . kik tkeologiájukban magukat mindenütt egy sorba állítják e világgal. «Ők a világból valók, azért e világról szólnak, és e világ hallgatja őket» (I. Ján. 4, 5.) . . . Külömben a legsiralmasabb benyomást nem a «radikális», hanem a «mérsékelt» kritikusok teszik, kik a jogos középhelyen (juste milieu) a hit és hitetlenség között jól érzik és büszkén viselik magukat, kevélyek arra, hogy a történeti Krisztust nem találták meg, hanem keresik, és «Jézus specificus (különleges) méltóságát» a hittudomány szabad (nyílt) kérdéseihez számítják. Kereshetik az utolsó napig ; vannak ismét mások, kikre ezen parancs és Ígéret illik: keressetek és találni fogtok.»1 Hogy mily zavart és tarthatatlan mindez a Protestantismus álláspontjából, nagyon világos, azonban még sem valótlan, a mit vél, de csakis a katholikus hit álláspontjából igaz. E helyt mindenki az egyháztól nyeri a hitet és avval együtt az írást. Ennek éppen az ellenkezőjét nyilvánítja ki e szerint Holtz- mann midőn mondja, hogy «a biblia helyes értelmezése grammatikai és történeti.» Michaelis (f 1791.) ismert szavai az uj szövetség könyveihez írt bevezetésében, (Előszó az utolsó kiadáshoz) a régi protestáns nézet befejezését képezik és uj korszakot alkotnak. «Mi, azaz Európa egész közönsége, akkor még nem tudtuk, a mit most tudunk, és akkor (1787 körül) még gyermekkorunkban vol1 Dr. Peip („Beweis des Glaubens“). V. 154. J Allgemein. Kirchl. Zeitschr. 1869. 5 f. 273. 1.
