Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

Az egyh. költészet időszaka

KATH. VALLÁSOS KÖLTÉSZETÜNK A JELEN SZAZADBAN. 357

része is van az embernek, mely létét a síron túl is folytatja, s mely a földi élet minéműsége szerint vagy örök boldogságot nyer, vagy örök kárhozatba taszíttatik, midőn majd feltűnik az égen a megváltás jele (Feltámadunk), a ragyogó kereszt. Ez iidvösséges jelre mutat ő is, melyen a világ váltsága függött, s ennek iinádására hívja fel az anyagot bálványozó világot (Ecce lignum crucis). 0 maga is a szent kereszt árnyába menekül, midőn a szenvedések tűzpróbájában eltikkadt lelkének üdülést akar szerezni (Virágok a kereszt tövében), vagy pedig a boldog gyermekkorra (Hajdan és most) gondol vissza, midőn az első szent áldozás alkalmával a mennyország boldogságát érezte keblére szakadni (Örök tavasz).

Ha ezekhez még egy-két elbeszélő költeményét, továbbá irodalmi és művészi kitűnőségeinknek néhány ügyes tollvonással ábrázolt találó jellemzését (Irodalmi és művészi arcz- k épe k I—XXVII) hozzá veszsziik, elég világos átnézettél bírunk Sántha Mihály költői működéséről. E felfogás szerint az ő költészetét szépnek, változatosnak, s gyönyörködtetőnek találjuk. S valóban Sántha Mihály egyházi költészetünk jelesei között díszes helyet foglalna el, ha azokat a magasztos eszméket, szép gondolatokat, melyek lelkében megfogamzanak, azokat a lángoló érzelmeket, melyek szivében mindmegannyi tűzvirág- ként sarjadoznak, oly szerencsésen tudná kifejezésre juttatni, művészi kivitelben elénk állítani, mint a hogy ő maga átérzi. Csakhogy fájdalom ! annak a végzetes tehetetlenségnek bilincse nyűgözi öt, hogy nem tudja magát kellőleg megértetni. Az ember sejti, hogy mit gondol, mit érez s szinte fáj azt a kinos vívódást látni, mely nála a tartalom és alak közt nyilvánul. S ez szerencsétlensége. Sajátságos tünemény az egyházi költészet művelői között. Költészetében vannak egyes helyek, melyek egy Mindszentynek is becsületére válnának, s vannak oly részletek, melyeket még egy hivatás nélküli verseiének is hibául kellene felróvni. Költészetében a legmerészebb föllengés a leglaposabb prózával lépten-nyomon váltakozik. Majd a fellegekig szárnyal, mint a kőszáli sas, s ilyenkor van benne valami Mind- szenty merész röptéből, de szárnyai nem bírják soká a magasban, mert ihlete nem tartós hevület, hanem csak pillanatnyi fel-