Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
ZSOLTÁROK. 137 XCIV. Zsoltár. ff el ! j érték örülni az Isten előtt, Örvendve imádni az Üdvözítőt, Mert Ô a nagy Isten az Üdvözitó, Fel! fel! vigan áldani mig van idő! Hadd zengjen Előtte a hála-dana, Hadd zengjen a zsoltár drága dala ! Mert Ô a nagy Isten a földön, egen, Az Ur, a király ezer isteneken, Meg nem veti Ő soha nemzeteit, Nem azt ha ki szine elé közelit. Kezében a föld valamennyi tere, Ő hirja amott a magost eleve. Mert Ö Ur a szárazon és a vizen 0 alkota mindeniket kéziben. Jertek lehorulva imádni Nevét, Sírjunk az előtt a kitől van e lét Mert ö a nagy Isten ah Ö az Urunk És mink neki nemzete, nyája vagyunk. Oh máma ha hívna e hang titeket, Ne, oh ne legyen ma kemény szivetek, Töhhé ne kisértsétek és legyetek Hivök valahára, ne hűtelenek Mint Massa fenyérein eleitek, Látták vala bár csodatetteimeit! Négy évtizeden haragita e nép S mondám, ime mindig a rósz fele lép, Nincs kedve haladni az én utamon, Esküt teve ellene hát haragom; Az én honomat, mely a béke hona Nem élvezi ö, nem jut he oda!
