Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
ZSOLTÁEOK. 13.3 Utonjáró rabolja, társ kaczagja, Reá tevéd a tipró jobb karát, Örvendnek elleni, Te azt megengeded, Elhagytad a csatán, elhagytad fegyverét ! Ledobtad trónusát, eltörléd ékeit, Megfosztád napjait, mindennek vége itt, Hová vetéd, gyalázat-tengerén ! Meddig fordulsz el oh Uram egészen ? ! Nem gyűl fel-é haragtiized e vészen ? ! Emlékezzél, mi végre lettem én ! Hiában alkotál-é embert ? s más lesz-é, Ki őket a halál poklából mentené?! Nagy Isten hol vagyon az ősi irgalom, Melyről megesküvél Dávidnak egykoron? ! Oh emlékezzél szolgáidra már! Nézd, mennyi ellen szitka nyomja keblem, Gúnyolnak Téged, Krisztusod keservben ! Mi vár továbbra Isten! oh mi vár? Örökre áldassál véghetlen kegyelem ! Áldás Teneked! úgy van, úgy legyen, legyen! inden nemzetek Örvendezzetek, Tapsolgasson markotok ! Földek, nemzetek Istent zengjetek, Ö az Ur ti rajtatok. Isten a király, Trónja dicsben áll, Nagy, felséges, rettegett! Vad pogányokat, Nemzetet sokat Lábainkhoz vert vetett. XLVI. Zsoltár.
