Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
ZSOLTÁBOK. 133 LXXXVIII. Zsoltár. Isten irgalmát örökre hirdetem, ^Minden ha zengi szám, mily hű vagy Istenem! Mert mondva van : amig csak áll az ég, Mindaddig áll jog s irgalom az éghen; Enyéimmel szövetkezésre léptem, Dávid-szolgámnak im esküt tevék ; Fentartom sarjadat, fentartom én neked S örökre birja az királyi székedet! Nagy Isten az egek fogják majd zengeni Csodáid s szent jogod, az egyház szentjei! Oh mert akár a fellegek fölött, Ki is lehetne Istenhez hasonló, Ki lenne oly dicső, ki oly nagy, oly jó Akár az égi angyalok között?! Felséges Isten az, kit szentek áldanak, A többi istenek mindannyi bábalak. Szabaot Istenünk, Sergek nagy Istene Hatalmad végtelen s jóságod is vele. Ki tudna mint Te úgy uralgani ? ! Uralkodói a tenger zord hatalmán, Yiharterhes hullámzatára hatván. Szépen lecsendesűlnek habjai! Karod hatalmitól az ellen szerte vész Alázva a kevély, miként kit seb tetéz. Tiéid az egek, Tiéd a földkerek S mindebben mindenek dicsedre lettenek, Te alkotód éjszak s dél tengerét, A Tábor s Hermon-hegy nevedben örvend, Oly végtelen karod hatalma fönt, lent, Ha azt dicsőségedre emeléd ! Királyi trónod áll igazság és jogom, Előtted lengenek valóság s irgalom. Mily boldog nemzet az, mely örvend Általad, Mely orczád fényiben ragyogva jár, halad. Ott állandó örömre van nagy ok, Jogod magasztosan ragyok reájok,
