Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

MUNKÁLATOK 45. ÉVF. H6 Tudom, hogy mindezekkel sokszor nem igen tőrödnek a tanítók, de még a szülők sem, kik saját vallomásuk szerint gyermekeiket csak azért adják nevelő intézetbe, hogy azoktól szabaduljanak s nevelésükről többet még csak hal­lani sem akarnak. No most engedjék meg, hogy én is szólhassak egy pár szót a dologhoz ! A nyilvános nevelés véleményem szerint bi­zonyos korban a legjobb. De minden nyilvános nevelés, a melyre csak azért erőszakolják a gyermeket, hogy tőle sza­baduljanak, rossz gyümölcsöket hozhat. Minden gyermek, kit szülői csak azért adtak nevelő intézetbe, hogy tőle szabadul­janak, mitsem fog elmulasztani, csakhogy magát szülőitől s azután tanítóitól függetlenítse; egv szóval minden nevelés, melynél a szülők a gyermekeknek nem csak tanulmányait, szorgalmát és haladását, de úgy a gyermeknek, mint tanítói­nak szelídségét, fegyelmét és jó szellemét illetőleg közremű­ködni vonakodnak, nagyon gyászos lesz. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy az atya és anya föl y- ton vigyázó és éber legyen ; szándékosan mondom : a t y a és anya, mert ebben az atyának, úgy mint az anyának, és az anyának, úgy mint az atyának meg kell egyezni; sem egyik a másikat, sem mindketten a tanítót magára nem hagyhatják a nélkül, hogy a nevelés ez által sokat ne szenvedjen, sőt lehe­tetlenné is ne váljék. De mivel ily kérdésekben az általános kifejezések mit­sem használnak, azért részletekbe bocsátkozva néhány gya­korlati és leginkább fontos kötelességet fogok elősorolni. Magától értetik, hogy midőn a szülőktől azt kívánom, hogy gyermekeik nevelésére mindig felügyeljenek, ezzel nem azt mondom, hogy az illető tanintézetben mindig jelen legye­nek, sőt inkább a következőket óhajtom :*).... A szülőknek fontos kötelessége az imádság. Naponként és pedig a hányszor csak lehet, közösen kell imádkozniok gyermekeikért ; imádkozniok kell a tanítókért, kik gyerme­*) Itt néhány oly közleményt, mely főleg vagy kizárólag franczia szokásokon alapszik, és különösen a heti szorgalmi jegyekre, s a nyilvános vizsgálatokra vonatkozik, kihagytam. A fordító.

Next

/
Thumbnails
Contents