Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

54 MUNKÁLATOK 45. ÉYP. * A gyermek tehát magától a természettől tudja, vagy, ha úgy tetszik, érzi, hogy mit tud az atya, s miként gon­doskodik az anya, s érzi mindkettőjök bölcseségét és tapasz­talását. Azért is intéz — ismétlem — annyi kérdést, annyi kérést hozzájok, hogy néha maguk a szülők is elcsodálkoz­nak rajta: mert joguk és kötelességük egész terjedelmével nincsenek mindig egészen tisztában. A gyermekben természeti ösztön szunnyadoz, melyet maga a Gondviselés oltott keblébe; maga óhajtja a nevelést, melyet Isten akaratjából nyerni fog. Ne adjuk át magunkat csalódásoknak, mert mindez igen fontos dolog. E számos kér dés és az általok előidézett feleletek az életnek mesterművét, a dolgoknak megismerését képezik. Az első évek nevelése képezi az emberiségnek tanítását az ö legmagasztosabb előjogaiban, gondolatban és beszédben. Az ember felnő, s jövője megalakul. Azért fektetek oly különös súlyt e részletekre, mert ennél komolyabb, vagy fon­tosabb dolgokról nem tudnék elmélkedni. Igen, már magában a gyermekben lehet látni a jövő embert s egész életét, azért arra kell törekednünk, hogy eze­ket műveljük ki benne. Ezért nem is akarom, hogy e legelső nevelés — leszá­mítva az elmaradhatatlan kivételeket — az atyai házon kí­vül történjék; oly kötelessége és joga ez az anyának és atyá­nak, mely alig ruházható másra; személyesen kell ezzel fog- lalkozniok s felette erejükhöz mérten őrködniük s végre mindenkinek, a ki csak gyermekükkel érintkezik s öt okta­tása- vagy példájával tanítja, az okosság és figyelem törvé­nyét kitűzniük. Ilyennek kell lenni az atyai és anyai nevelésnek : a gondolat, értelem és beszéd, az akarat és jellem, a szív és a lelkiismeret képző iskolájának, a szellemi és erkölcsi élet tán­toríthatatlan alapjának. De vizsgáljuk meg csak közelebbről, mennyi csodálatos, mondhatnám isteni van ez oktatásban. A legelső, egyszerű fogalmak, melyeket a gyermek, midőn atyját, anyját megismeri, elsajátít, első sorban azt eszközük, hogy benne az isteni természet, valamint a hatalom, bölcseség és

Next

/
Thumbnails
Contents